Brumi Szilvesztere
Úgy látszik, Brumi bal lábbal kelhetett fel. Morgott, zsörtölődött mindenért. Ez más óvóbácsiknál lehet, hogy gyakrabban előfordult, de Bruminál soha.
– Ne rohangássz itt össze-vissza! – szólt rá Kéknyúlra.
– Ne üvöltözz folyton! – kiabált Rőtsörényű Leóra.
Az állatok félve kérdezték meg Máriát, a medvelányt, aki óvónéni volt és Brumi testvére:
– Mi baja lehet Bruminak? Hiszen máskor is futkározunk és kiabálunk, és sohasem szokott így veszekedni velünk.
– Nem veletek van baja – nyugtatta meg őket Mária –, hanem az őzikével.
– Az őzikével? – csodálkoztak el az állatok. – Hiszen itt, az óvodában nincs egyetlen őzike sem.
– Az őzike nem az óvodában van – magyarázta Mária –, hanem a szomszédunkban lakik. Bruminak jó barátnője. Legalábbis eddig azt gondolta. De most kiderült, hogy szilveszteri bulit szervez, és már mindenki megkapta a meghívót, de Brumi nem. Hát ezért ilyen morgós ma.
– Ezért? – lepődtek meg az állatok.
– Ki az a Szilveszter? – bömbölte Leó. – Mondjátok meg hol találom, megyek és leüvöltöm a fejét!
– Nyugi, Leó, nyugi! – csitították a többiek.
– Szilveszter az nem valaki, hanem az év utolsó napja – magyarázta türelmesen Mária. – Akkor búcsúztatjuk az elmúlt évet, és köszöntjük az újat. Az őzike is ezért szervezi a bulit.
– Akkor szervezzen Brumi is egy bulit – javasolta Kéknyúl –, és ne hívja meg rá az őzikét. Ez méltó bosszú lenne.
– Most nagy butaságot mondtál – vélekedett Bölcsbagoly. – Brumi nem bosszút szeretne állni, hanem az őzikével szeretne szilveszerezni. Ugye jól gondolom? – fordult Máriához.
– Pontosan – értett egyet Mária.
Kéknyúl megpróbálta jóvátenni hibáját.
– Hát, ha vele szeretne szilveszterezni, akkor szóljon neki, hogy őt is hívja meg. Nem lesz nehéz, ha ott lakik a szomszédotokban.
Erre már Vakkancs, a mindig csendes kutyus is közbevakkantott.
– Látom, Kéknyúl, te nem gondolsz arra, hogy büszkeség is van a világon. Mi, kutyák erre nagyon érzékenyek vagyunk. Ha az őzikének nem jutott eszébe, hogy Brumit meghívja, akkor Brumi nem alázkodhat meg azzal, hogy bekönyörgi magát. Én teljesen megértem őt.
– Nekem van egy ötletem – ráncolta a homlokát Bölcsbagoly.
– Majd pont neked nem lenne… – gúnyolódtak a többiek, de azért kíváncsian figyeltek Bölcsbagolyra, mert végül is mindig igaza szokott lenni.
– Ha Brumi büszkeségét sértené, hogy ő szóljon az őzikének, hát szóljunk neki mi!
– Hát persze! – ugrott fel Leó – Megyek és akkorát kiabálok, hogy ha az őzike nem süket, akkor biztosan meghallja. HÍVD MEG BRUMIT IS A BULIRA! Ezt fogom kiabálni – és már indult volna az ajtóhoz.
A többiek azonban visszatartották.
– Ez így nem lesz egészen jó – próbálták lebeszélni. – Az őzike azt hiheti, hogy Brumi kért meg, hogy kiabáljál. Biztosan tudja, hogy együtt vagytok itt az óvodában.
– Akkor azt is hozzákiabálom, hogy NEM BRUMI KÉRT MEG, HOGY KIABÁLJAK. Úgy már egészen jó lesz?
Mária nehezen, de végül is meggyőzte őt, hogy ez sem tökéletes megoldás.
– Én odaszaladok – ajánlkozott Kéknyúl –, és beszélgetni fogok az őzikével. És csak úgy véletlenül megkérdezem, hogy ugye Brumit is meghívta a szilveszteri bulira. És akkor ő a fejére fog csapni, hogy „Jaj, elfelejtettem!”, és én szaladhatok vissza a jó hírrel.
– Csak nehogy a te fejedre csapjon! – szellemeskedett Rőtsörényű Leó, aki nehezen tudta volna elviselni, hogy Kéknyúlnak sikerüljön az, ami neki nem.
– Ez nem is olyan rossz ötlet – mondta szinte egyszerre Mária és Bölcsbagoly. Kéknyúl gúnyosan vigyorgott Leóra.
– Csak semmi szükség nincs rá – szólt váratlanul közbe Szőkecica, aki eddig látszólag ott szundikált mellettük.
Mindnyájan döbbenten néztek rá.
– Mi az, hogy nincs szükség? Brumi maradjon mindig ilyen szomorú és mérges?
Szőkecica kényelmesen nyújtózott egyet, mielőtt folytatta.
– Nincs szükség semmire – ismételte meg. – Ha én lennék az őzike, el nem felejteném, hogy meghívjam Brumit, és biztos vagyok benne, hogy az őzike sem felejtette el.
– Ha nem aludtál volna, hallhattad volna, hogy nem kapott meghívót – próbálta letorkollni Kéknyúl, aki félt, hogy remek ötletének nem veheti hasznát.
Szőkecica ügyet sem vetett rá, úgy folytatta.
– Ha én lennék az őzike, Bruminak biztosan nem olyan közönséges meghívót küldtem volna, mint a többieknek, hanem valami különlegeset. Mondjuk egy kis szívecskét tűztem volna az ajtófélfára, vagy valami ilyesmi – tette hozzá álmodozva.
Az állatok elhűlten néztek egymásra, majd mindannyian kérdően Máriára.
– Hát, nem tudom… – mondta bizonytalanul. – Erre egyikünk sem gondolt.
– Na, Kéknyúl, most szaladhatsz! – fordult Mária a nyuszihoz. – Nézz rá arra az ajtófélfára!
Nem telt bele két perc, és Kéknyúl már hozta is a szív alakú levelet, benne a meghívóval. Mindenki ugrándozott az örömtől. Mária szaladt a levéllel Brumihoz. Kéknyúl sütkérezett a dicsőségben. Vakkancs is bólogatott:
– Látod, Kéknyúl, most érezheted, milyen büszkének lenni.
Amikor Brumi boldogan odajött hozzájuk, mégse Kéknyúlhoz sietett, hanem Szőkecicához.
– Honnan voltál olyan biztos benne, hogy ott van a meghívó? – kérdezte ámulattal.
Szőkecica vállat vont.
– Női megérzés. – mondta, és szundikált tovább.
Úgy látszik, Brumi bal lábbal kelhetett fel. Morgott, zsörtölődött mindenért. Ez más óvóbácsiknál lehet, hogy gyakrabban előfordult, de Bruminál soha.
– Ne rohangássz itt össze-vissza! – szólt rá Kéknyúlra.
– Ne üvöltözz folyton! – kiabált Rőtsörényű Leóra.
Az állatok félve kérdezték meg Máriát, a medvelányt, aki óvónéni volt és Brumi testvére:
– Mi baja lehet Bruminak? Hiszen máskor is futkározunk és kiabálunk, és sohasem szokott így veszekedni velünk.
– Nem veletek van baja – nyugtatta meg őket Mária –, hanem az őzikével.
– Az őzikével? – csodálkoztak el az állatok. – Hiszen itt, az óvodában nincs egyetlen őzike sem.
– Az őzike nem az óvodában van – magyarázta Mária –, hanem a szomszédunkban lakik. Bruminak jó barátnője. Legalábbis eddig azt gondolta. De most kiderült, hogy szilveszteri bulit szervez, és már mindenki megkapta a meghívót, de Brumi nem. Hát ezért ilyen morgós ma.
– Ezért? – lepődtek meg az állatok.
– Ki az a Szilveszter? – bömbölte Leó. – Mondjátok meg hol találom, megyek és leüvöltöm a fejét!
– Nyugi, Leó, nyugi! – csitították a többiek.
– Szilveszter az nem valaki, hanem az év utolsó napja – magyarázta türelmesen Mária. – Akkor búcsúztatjuk az elmúlt évet, és köszöntjük az újat. Az őzike is ezért szervezi a bulit.
– Akkor szervezzen Brumi is egy bulit – javasolta Kéknyúl –, és ne hívja meg rá az őzikét. Ez méltó bosszú lenne.
– Most nagy butaságot mondtál – vélekedett Bölcsbagoly. – Brumi nem bosszút szeretne állni, hanem az őzikével szeretne szilveszerezni. Ugye jól gondolom? – fordult Máriához.
– Pontosan – értett egyet Mária.
Kéknyúl megpróbálta jóvátenni hibáját.
– Hát, ha vele szeretne szilveszterezni, akkor szóljon neki, hogy őt is hívja meg. Nem lesz nehéz, ha ott lakik a szomszédotokban.
Erre már Vakkancs, a mindig csendes kutyus is közbevakkantott.
– Látom, Kéknyúl, te nem gondolsz arra, hogy büszkeség is van a világon. Mi, kutyák erre nagyon érzékenyek vagyunk. Ha az őzikének nem jutott eszébe, hogy Brumit meghívja, akkor Brumi nem alázkodhat meg azzal, hogy bekönyörgi magát. Én teljesen megértem őt.
– Nekem van egy ötletem – ráncolta a homlokát Bölcsbagoly.
– Majd pont neked nem lenne… – gúnyolódtak a többiek, de azért kíváncsian figyeltek Bölcsbagolyra, mert végül is mindig igaza szokott lenni.
– Ha Brumi büszkeségét sértené, hogy ő szóljon az őzikének, hát szóljunk neki mi!
– Hát persze! – ugrott fel Leó – Megyek és akkorát kiabálok, hogy ha az őzike nem süket, akkor biztosan meghallja. HÍVD MEG BRUMIT IS A BULIRA! Ezt fogom kiabálni – és már indult volna az ajtóhoz.
A többiek azonban visszatartották.
– Ez így nem lesz egészen jó – próbálták lebeszélni. – Az őzike azt hiheti, hogy Brumi kért meg, hogy kiabáljál. Biztosan tudja, hogy együtt vagytok itt az óvodában.
– Akkor azt is hozzákiabálom, hogy NEM BRUMI KÉRT MEG, HOGY KIABÁLJAK. Úgy már egészen jó lesz?
Mária nehezen, de végül is meggyőzte őt, hogy ez sem tökéletes megoldás.
– Én odaszaladok – ajánlkozott Kéknyúl –, és beszélgetni fogok az őzikével. És csak úgy véletlenül megkérdezem, hogy ugye Brumit is meghívta a szilveszteri bulira. És akkor ő a fejére fog csapni, hogy „Jaj, elfelejtettem!”, és én szaladhatok vissza a jó hírrel.
– Csak nehogy a te fejedre csapjon! – szellemeskedett Rőtsörényű Leó, aki nehezen tudta volna elviselni, hogy Kéknyúlnak sikerüljön az, ami neki nem.
– Ez nem is olyan rossz ötlet – mondta szinte egyszerre Mária és Bölcsbagoly. Kéknyúl gúnyosan vigyorgott Leóra.
– Csak semmi szükség nincs rá – szólt váratlanul közbe Szőkecica, aki eddig látszólag ott szundikált mellettük.
Mindnyájan döbbenten néztek rá.
– Mi az, hogy nincs szükség? Brumi maradjon mindig ilyen szomorú és mérges?
Szőkecica kényelmesen nyújtózott egyet, mielőtt folytatta.
– Nincs szükség semmire – ismételte meg. – Ha én lennék az őzike, el nem felejteném, hogy meghívjam Brumit, és biztos vagyok benne, hogy az őzike sem felejtette el.
– Ha nem aludtál volna, hallhattad volna, hogy nem kapott meghívót – próbálta letorkollni Kéknyúl, aki félt, hogy remek ötletének nem veheti hasznát.
Szőkecica ügyet sem vetett rá, úgy folytatta.
– Ha én lennék az őzike, Bruminak biztosan nem olyan közönséges meghívót küldtem volna, mint a többieknek, hanem valami különlegeset. Mondjuk egy kis szívecskét tűztem volna az ajtófélfára, vagy valami ilyesmi – tette hozzá álmodozva.
Az állatok elhűlten néztek egymásra, majd mindannyian kérdően Máriára.
– Hát, nem tudom… – mondta bizonytalanul. – Erre egyikünk sem gondolt.
– Na, Kéknyúl, most szaladhatsz! – fordult Mária a nyuszihoz. – Nézz rá arra az ajtófélfára!
Nem telt bele két perc, és Kéknyúl már hozta is a szív alakú levelet, benne a meghívóval. Mindenki ugrándozott az örömtől. Mária szaladt a levéllel Brumihoz. Kéknyúl sütkérezett a dicsőségben. Vakkancs is bólogatott:
– Látod, Kéknyúl, most érezheted, milyen büszkének lenni.
Amikor Brumi boldogan odajött hozzájuk, mégse Kéknyúlhoz sietett, hanem Szőkecicához.
– Honnan voltál olyan biztos benne, hogy ott van a meghívó? – kérdezte ámulattal.
Szőkecica vállat vont.
– Női megérzés. – mondta, és szundikált tovább.