Karanténban
Eiszberger: (Nyugszékben sütkérezik a balkonon, szájában szivar, mellette egy csésze kávé. Újságot olvas.)
Weiszberger: (Kióvakodik a szomszédos balkonra. Fején pilótasapka, arcán szájmaszk. A kezén cérnakesztyű, a kezében permetező palack, amiből valamilyen folyadékot spriccel maga elé.)
E: Na mi van, Weiszikém, csak nem a felesége művirágjait óvja a kártevőktől?
W: És még van kedve viccelődni! Ahelyett, hogy szégyellné magát, hogy fittyet hányva a biztonsági előírásokra itt parádézik.
E: Miről beszél? Lát engem gyülekezni? Közelebb vagyok bárkihez is két méternél?
W: (A zsebéből colstokot vesz elő, és aggodalmasan méricskél.) Jól van, ez egy kicsivel tényleg több. De mit tudom én, milyen messzire tudja maga fújni a szivarfüstöt! Ha belelendül a dumába a kávéházban, még a szomszéd asztalnál is törölgetik a szemüvegüket a vendégek.
E: Miattam csak ne aggódjon! Hanem azt ellenőrizte-e, hogy nem valamilyen hasznavehetetlen, hamis kínai maszkot köt a pofája elé?
W: (Riadtan az arcához kap, majd gyorsan befújja a kezét és az arcát is a palackból.) Miért? Maga tudja, hogy hogyan lehet megtudni, hogy hamis-e?
E: Nem igazán, de biztosan hamarabb fogom megtudni, mint maga.
W: Aztán hogyan?
E: Ha majd látom, hogy az lesz kiírva a névtáblájára, hogy „özv. Weiszbergerné”, akkor tudni fogom, hogy hamis volt.
W: Gazember! Hát nincs magában egy csöpp emberség és szolidaritás sem?
E: Maga nem is fogja elhinni, hogy mennyi van!
W: Most az egyszer igaza van. Nem is hiszem.
E: Pedig akár ellenőrizheti is. Jelentkeztem önkéntesnek a szemközti idősotthonban.
W: Ez tényleg szép gesztus. És mit tud ott csinálni? Hiszen a maga korában az orvosokat sem engedik be oda.
E: Van is eszembe bemenni! Még a végén összeszedek valami nyavalyát.
W: Akkor meg miféle önkéntes maga?
E: Innen a balkonról figyelem, hogy nem szöknek-e ki az öregek az otthonból.
W: (Legyint) Na, persze. Innen a balkonról. Nagy kunszt.
E: Csak ne legyintgessen! Tudja milyen nehéz munka ez? A múltkor is csak egy órácskát szundikáltam, és két öreg – huss! – rögtön kiszökött.
W: És ezt akkor honnan tudta, ha közben aludt?
E: Mit gondol meddig jutottak el azzal a járókerettel? Ha nem segítek nekik, még mindig ott állnának a sarkon.
W: Micsoda? Maga még segített is nekik elszökni?
E: Na, lássa! Ugye, hogy van bennem emberség?
W: De hát ezzel életveszélybe sodorhatta őket. Erre nem gondolt?
E: (Szomorúan bólogat) Lehet benne valami. Egy pár év múlva mind a ketten meg is haltak.
W: Egy pár év múlva? Hát mikor történt ez az egész?
E: Tudom is én! Olyan hat-hét éve.
W: Eiszi! Mit jön nekem egy ilyen ezeréves históriával?
E: (Pedánsan) Nem ezer, csak hat-hét. És csak érzékeltetni akartam, hogy ez egyáltalában nem olyan egyszerű feladat.
W: Na jó. És ha most meglátna egy öreget kiszökni, akkor mit csinálna? Felhívná az otthont telefonon?
E: Ugyan már! Az pénzembe kerülne.
W: Hát akkor?
E: Füstjeleket adnék le.
W: Füstjeleket.
E: Pontosan. A szivaromból. Nézze, így! (Mutatja, hogyan fújja a füstkarikákat) Ajaj, mindjárt riadót fognak tartani. (Kezével legyezi szét a füstöt) Talán még nem vették észre.
W: Na, ebből elegem volt. Slussz, ez a téma be van fejezve.
E: Én nem bánom. Sokkal érdekesebb témák is vannak itt az újságban.
W: Alig hiszem. Na, mondjon egyet.
E: Itt van például egy nagy cikk arról, hogy ötven éve oszlott fel a Beatles.
W: Ötven éve. Mondhatom, nagy újdonság.
E: Mit csináljunk, ha azóta se lett náluk jobb zenekar.
W: Majd pont maga mondja meg nekem a süket füleivel, hogy melyik a legjobb zenekar.
E: Na, ide figyeljen Weiszikém! Először is a füleimmel nem mondtam magának semmit. Másodszor, azt, hogy a Beatles milyen jó zenekar, azt maga Leonard Bernstein is elismerte.
W: Mondhatta azt a Bernstájn vagy az Ájnstájn vagy bármelyik nagyokos bócher, azok mégis csak rikácsoló huligánok voltak. (Dohog) Még, hogy zenekar! A Heinemann zenekara a Nagycirkuszban, az zenekar volt. Amikor belekezdtek a Holdfény szerenádba, szem nem maradt szárazon.
E: (Elgondolkozva) Biztosan műkönnyet használtak.
W: (Döbbenten) Miféle műkönnyet? Hát ez meg milyen badarság?
E: Egyáltalán nem badarság. A szemorvosom mondta a múltkor, hogy nagyon száraz a szemem, és használjak műkönnyet.
W: Na persze. Ha pedig kiszárad a szája, akkor meg műnyálat. Nagy tudós lehet ez a maga szemorvosa!
E: Csak fogja vissza magát, Weiszikém! Igenis, hogy nagy tudós. Rendszeresen jelennek meg cikkei.
W: Az oftalmológiai szaklapokban?
E: A milyen micsodákban?
W: Az oftalmológiaiakban. Tudja maga egyáltalán, hogy mi az az oftalmológia? Nem sokat tanult maga attól az orvosprofesszorától!
E: Vallási kérdésekről nem szoktunk beszélni. Lehet, hogy ő oftalmudista, de ez csak rá meg a rabbijára tartozik.
W: Maga szerencsétlen! Az oftalmológia az a szemészet.
E: Ja, hát akkor miért nem azt mondja?
W: Na jó. Szóval akkor a szemészeti szaklapokban jelennek meg a maga orvosának cikkei?
E: Nem, nem hiszem.
W: Hát akkor hol?
E: Gondolom, a Turf Magazinban.
W: Micsoda? A Turf Magazinban ír a szemészetről? Normális maga?
E: (Végignéz magán) Azt hiszem, igen. Nem én beszélek olyan hülyeséget, hogy valaki a szemészetről írna a Turf Magazinban.
W: Hát akkor miről ír?
E: Nem fogja elhinni, a lovakról.
W: (Magába roskad) És miért ír a maga szemészorvosa a lovakról a Turf Magazinban?
E: Mert a lóverseny a szenvedélye. Nem hallott még olyat? (Kajánul néz Weiszbergerre)
W: (Csúnyán néz vissza Eiszbergerre) És legalább nyerni is szokott?
E: Tudja, megfogadta, hogy csak annyi pénzzel játszik, amennyit a Turf Magazintól kap a cikkeiért.
W: Na, akkor legalábbis túl sokat nem hagyott a lovin.
E: Ne is mondja! Egy vagyont veszített.
W: Olyan jól fizet a Turf Magazin?
E: Ugyan már! Filléreket.
W: Hát akkor?
E: Nem tartja be a fogadalmát.
W: (Dühösen) Slussz, ez a téma is be van fejezve. Mars ki!
E: (Békésen kortyol a kávéjából) Ha nem vette volna észre, Weiszikém, én kint vagyok.
W: (Lemondóan legyint, és a palackból sűrűn spriccelve bevonul a balkonról)
E: (Derűsen fújja a szivarjából a füstkarikákat. Az idősotthonból riasztócsengő hangja hallatszik.)
Eiszberger: (Nyugszékben sütkérezik a balkonon, szájában szivar, mellette egy csésze kávé. Újságot olvas.)
Weiszberger: (Kióvakodik a szomszédos balkonra. Fején pilótasapka, arcán szájmaszk. A kezén cérnakesztyű, a kezében permetező palack, amiből valamilyen folyadékot spriccel maga elé.)
E: Na mi van, Weiszikém, csak nem a felesége művirágjait óvja a kártevőktől?
W: És még van kedve viccelődni! Ahelyett, hogy szégyellné magát, hogy fittyet hányva a biztonsági előírásokra itt parádézik.
E: Miről beszél? Lát engem gyülekezni? Közelebb vagyok bárkihez is két méternél?
W: (A zsebéből colstokot vesz elő, és aggodalmasan méricskél.) Jól van, ez egy kicsivel tényleg több. De mit tudom én, milyen messzire tudja maga fújni a szivarfüstöt! Ha belelendül a dumába a kávéházban, még a szomszéd asztalnál is törölgetik a szemüvegüket a vendégek.
E: Miattam csak ne aggódjon! Hanem azt ellenőrizte-e, hogy nem valamilyen hasznavehetetlen, hamis kínai maszkot köt a pofája elé?
W: (Riadtan az arcához kap, majd gyorsan befújja a kezét és az arcát is a palackból.) Miért? Maga tudja, hogy hogyan lehet megtudni, hogy hamis-e?
E: Nem igazán, de biztosan hamarabb fogom megtudni, mint maga.
W: Aztán hogyan?
E: Ha majd látom, hogy az lesz kiírva a névtáblájára, hogy „özv. Weiszbergerné”, akkor tudni fogom, hogy hamis volt.
W: Gazember! Hát nincs magában egy csöpp emberség és szolidaritás sem?
E: Maga nem is fogja elhinni, hogy mennyi van!
W: Most az egyszer igaza van. Nem is hiszem.
E: Pedig akár ellenőrizheti is. Jelentkeztem önkéntesnek a szemközti idősotthonban.
W: Ez tényleg szép gesztus. És mit tud ott csinálni? Hiszen a maga korában az orvosokat sem engedik be oda.
E: Van is eszembe bemenni! Még a végén összeszedek valami nyavalyát.
W: Akkor meg miféle önkéntes maga?
E: Innen a balkonról figyelem, hogy nem szöknek-e ki az öregek az otthonból.
W: (Legyint) Na, persze. Innen a balkonról. Nagy kunszt.
E: Csak ne legyintgessen! Tudja milyen nehéz munka ez? A múltkor is csak egy órácskát szundikáltam, és két öreg – huss! – rögtön kiszökött.
W: És ezt akkor honnan tudta, ha közben aludt?
E: Mit gondol meddig jutottak el azzal a járókerettel? Ha nem segítek nekik, még mindig ott állnának a sarkon.
W: Micsoda? Maga még segített is nekik elszökni?
E: Na, lássa! Ugye, hogy van bennem emberség?
W: De hát ezzel életveszélybe sodorhatta őket. Erre nem gondolt?
E: (Szomorúan bólogat) Lehet benne valami. Egy pár év múlva mind a ketten meg is haltak.
W: Egy pár év múlva? Hát mikor történt ez az egész?
E: Tudom is én! Olyan hat-hét éve.
W: Eiszi! Mit jön nekem egy ilyen ezeréves históriával?
E: (Pedánsan) Nem ezer, csak hat-hét. És csak érzékeltetni akartam, hogy ez egyáltalában nem olyan egyszerű feladat.
W: Na jó. És ha most meglátna egy öreget kiszökni, akkor mit csinálna? Felhívná az otthont telefonon?
E: Ugyan már! Az pénzembe kerülne.
W: Hát akkor?
E: Füstjeleket adnék le.
W: Füstjeleket.
E: Pontosan. A szivaromból. Nézze, így! (Mutatja, hogyan fújja a füstkarikákat) Ajaj, mindjárt riadót fognak tartani. (Kezével legyezi szét a füstöt) Talán még nem vették észre.
W: Na, ebből elegem volt. Slussz, ez a téma be van fejezve.
E: Én nem bánom. Sokkal érdekesebb témák is vannak itt az újságban.
W: Alig hiszem. Na, mondjon egyet.
E: Itt van például egy nagy cikk arról, hogy ötven éve oszlott fel a Beatles.
W: Ötven éve. Mondhatom, nagy újdonság.
E: Mit csináljunk, ha azóta se lett náluk jobb zenekar.
W: Majd pont maga mondja meg nekem a süket füleivel, hogy melyik a legjobb zenekar.
E: Na, ide figyeljen Weiszikém! Először is a füleimmel nem mondtam magának semmit. Másodszor, azt, hogy a Beatles milyen jó zenekar, azt maga Leonard Bernstein is elismerte.
W: Mondhatta azt a Bernstájn vagy az Ájnstájn vagy bármelyik nagyokos bócher, azok mégis csak rikácsoló huligánok voltak. (Dohog) Még, hogy zenekar! A Heinemann zenekara a Nagycirkuszban, az zenekar volt. Amikor belekezdtek a Holdfény szerenádba, szem nem maradt szárazon.
E: (Elgondolkozva) Biztosan műkönnyet használtak.
W: (Döbbenten) Miféle műkönnyet? Hát ez meg milyen badarság?
E: Egyáltalán nem badarság. A szemorvosom mondta a múltkor, hogy nagyon száraz a szemem, és használjak műkönnyet.
W: Na persze. Ha pedig kiszárad a szája, akkor meg műnyálat. Nagy tudós lehet ez a maga szemorvosa!
E: Csak fogja vissza magát, Weiszikém! Igenis, hogy nagy tudós. Rendszeresen jelennek meg cikkei.
W: Az oftalmológiai szaklapokban?
E: A milyen micsodákban?
W: Az oftalmológiaiakban. Tudja maga egyáltalán, hogy mi az az oftalmológia? Nem sokat tanult maga attól az orvosprofesszorától!
E: Vallási kérdésekről nem szoktunk beszélni. Lehet, hogy ő oftalmudista, de ez csak rá meg a rabbijára tartozik.
W: Maga szerencsétlen! Az oftalmológia az a szemészet.
E: Ja, hát akkor miért nem azt mondja?
W: Na jó. Szóval akkor a szemészeti szaklapokban jelennek meg a maga orvosának cikkei?
E: Nem, nem hiszem.
W: Hát akkor hol?
E: Gondolom, a Turf Magazinban.
W: Micsoda? A Turf Magazinban ír a szemészetről? Normális maga?
E: (Végignéz magán) Azt hiszem, igen. Nem én beszélek olyan hülyeséget, hogy valaki a szemészetről írna a Turf Magazinban.
W: Hát akkor miről ír?
E: Nem fogja elhinni, a lovakról.
W: (Magába roskad) És miért ír a maga szemészorvosa a lovakról a Turf Magazinban?
E: Mert a lóverseny a szenvedélye. Nem hallott még olyat? (Kajánul néz Weiszbergerre)
W: (Csúnyán néz vissza Eiszbergerre) És legalább nyerni is szokott?
E: Tudja, megfogadta, hogy csak annyi pénzzel játszik, amennyit a Turf Magazintól kap a cikkeiért.
W: Na, akkor legalábbis túl sokat nem hagyott a lovin.
E: Ne is mondja! Egy vagyont veszített.
W: Olyan jól fizet a Turf Magazin?
E: Ugyan már! Filléreket.
W: Hát akkor?
E: Nem tartja be a fogadalmát.
W: (Dühösen) Slussz, ez a téma is be van fejezve. Mars ki!
E: (Békésen kortyol a kávéjából) Ha nem vette volna észre, Weiszikém, én kint vagyok.
W: (Lemondóan legyint, és a palackból sűrűn spriccelve bevonul a balkonról)
E: (Derűsen fújja a szivarjából a füstkarikákat. Az idősotthonból riasztócsengő hangja hallatszik.)