A hetedhétpettyes katicabogár
Hetedhétország királya merész döntést hozott. Országában ezentúl hét hónap lesz egy esztendő, minden hónap hét hétből fog állni, és ezekben természetesen hét nap lesz. A csúnya őszi és téli hónapok megszűnnek, márciustól szeptemberig tart az év. A hónap heteit a hét törpéről nevezik el: Tudor, Vidor, Szende, Szundi, Hapci, Morgó és Kuka. A napokat felesleges lesz számozni ezentúl (valljuk be, őfelsége hadilábon állt a számok tudományával), a dátumok így fognak kinézni: Márciusi Hapci Hétfő vagy Augusztusi Tudor Szombat.
A király hét bölcs tanácsadója rosszallóan csóválta a fejét.
– Nem lesz ez így jó, fenséges úr! A tél be fog köszönteni, akárhogyan nevezzük is el a hónapokat.
Még azt is szóvá tették, hogy így az év nem 365 napból fog állni, csak 343-ból, ezért az évszakok minden évben máskor fognak változni.
– Oda se neki! – rikkantott fel a király. – Legalább az örömök és a bánatok egyenletesebben oszlanak majd el a hónapok között. Egyik évben majd augusztusban fagynak be a pocsolyák, a másikban márciusban ehetjük a friss epret.
Meg is volt győződve, hogy ezzel azt is elérheti, hogy a legigazságosabb uralkodók között emlegethetik majd a nevét.
A hét bölcs a fejcsóváláson kívül mást nem tehetett. A király megfogadta édesapjának, a bölcs öreg uralkodónak, hogy a véleményüket mindig meg fogja kérdezni, de azt már nem, hogy meg is fogja fogadni.
A király az ország nevével sem volt megelégedve.
– Mi az, hogy Hetedhétország? Tanultam én számtant! A hétnek a hetede az egy. Tehát hetedhét az egy. Ezek szerint én Egyország királya vagyok. Nem nagy dicsőség! Lehetnék például Hétszerhétországé. Az olyan sok, hogy meg sem tudom számolni!
A bölcsek tették, amit tenniük kellett. Csóválták a fejüket.
– Fenséges urunk! A hetedhét az pontosan azt jelenti, amit fenséged szeretne. A heted itt azt jelenti, hogy hetedik. A hatszor hét mellé a hetedik héttel együtt megvan a hétszer hét, amit kegyelmességed kíván.
Lám, a király valamit eltanult a bölcsektől: most ő csóválta a fejét.
– Lárifári! Egy szavukat sem értem. Az órámon most negyed négy van. Az ugyanaz, mint a négyszer négy? Hiszen ennek semmi értelme!
A legöregebb bölcs óvatosan újra próbálkozott.
– Amikor fenséged behívatott minket, akkor én hetedmagammal jöttem be, ugye?
– Csakugyan... – mondta kissé bizonytalanul a király, amit éppúgy lehetett kérdésnek érteni, mint válasznak.
– Ez azt jelentette, hogy rajtam kívül voltak még hatan – a hat másik bölcs alázatosan hajolt meg a király felé – és én voltam a hetedik. Így voltunk összesen heten.
A király gondolatai közben már egészen messze jártak. Egy türelmetlen kézmozdulattal elbocsátotta a bölcseket, és beletörődött, hogy nem fogja az országot átnevezni. Az úgyis feleslegesen sok herce-hurcával járna. Az a sok felirat, levélpapír, meg pecsétnyomók. Hadd maradjanak.
Inkább új címer kellene. Új címerállattal. Mi is legyen, mi is legyen? Megvan! Lehetne például hét katicabogár. Ha nem is értette egészen, mit okoskodtak össze neki a bölcsek, azért elhitte nekik, hogy a hétszer hét és a hetedhéd az valahogyan ugyanaz. A hét hétpettyes katicabogár akkor pontosan az ő országát jelképezi. Már nevet is adott neki: hetedhét katicabogár. Ez lesz az új címeren.
Hívta is a bölcseket, hogy meghallgassa a véleményüket. Nem, mintha érdekelte volna, de ezzel tartozott édesapjának. Nagy meglepetésére a bölcsek ez alkalommal a fejüket egyáltalán nem csóválásra használták. Élénken bólogattak.
– Kitűnő ötlet, fenséges urunk! Mi sem találhattunk volna ki jobbat.
A király nem emlékezett rá, hogy valaha is mondtak volna neki ilyet a bölcsek. Egy kicsit el is bizonytalanodott, hogy nem csinált-e valamit rosszul. De mivel változatlanul tetszett neki az ötlet, máris hívatta udvari festőművészét, hogy tervezze meg a címert. Ő pedig elégedetten kiment sétálni a kastélya parkjába.
Egy rózsabokor elé ért éppen, amikor egy váratlan sétatársat vett észre. A kabátja ujján egy hétpettyes katicabogár sétált.
– Nahát! – kiáltott fel a király. – Jöttél megköszönni, hogy ilyen megtiszteltetésben részesítettelek, hogy címerállat lehettél?
Nagy meglepetésére a katicabogár halkan, de jól érthetően válaszolt.
– Nem gondolom, hogy bármit is meg kellene köszönnöm.
A király első haragjában lesöpörte volna a kabátujjáról a hálátlan bogarat, de az figyelmeztetően felemelte egyik lábacskáját, hogy még nem fejezte be.
– A címerrel nem nekünk akartál kedveskedni, hanem a saját dicsőségedet szeretnéd hirdetni.
A király belátta, hogy a katicának igaza van, és most már szinte bocsánatkérően kérdezte:
– És ez neked rosszul esik?
– Nem esik rosszul – nyugtatta meg a katica. – Semmi kifogásom, ha ebben leled kedved. Csak ne várd, hogy ezért még köszönetet is mondjanak neked. A katicabogaraknak sok másra lenne igazából szükségük, nem arra, hogy dicső címerállatok legyenek.
A király most már őszintén érdeklődött.
– Például mire lenne szükségük a katicabogaraknak?
– Például arra, hogy ne szórják oda a rovarirtószereket, ahol mi élünk.
A király megdöbbent.
– Miért? Odaszórják?
– Bizony, előfordul – válaszolta szomorúan a katica.
– Azonnal intézkedni fogok – ígérte meg a király. – És nem várom, hogy ezt külön megköszönd, mert ez a legkevesebb, amit megtehetek az országom címerállatáért.
– Várod vagy nem, én azért köszönöm – intett búcsút a katicabogár, és elröppent.
A király visszament a kastélyba, ahol már várta a festőművész hétféle tervezete a hetedhét katicabogaras címerről. Mindegyik tetszett neki, végül azt választotta, amelyiken a katicabogarak a legjobban hasonlítottak a kis sétatársára.
Hívatta a miniszterét és elrendelte, hogy foglalják törvénybe a katicabogarak védelmét. Hirtelen eszébe jutott, hogy erről most nem is kérdezte meg a hét bölcs véleményét. Aztán úgy döntött, hogy ebben az esetben erre nincs is szükség. Egészen biztos volt benne, hogy az édesapja is ugyanígy cselekedett volna, akármilyen irányban mozgatták volna a fejüket a bölcsek. Aztán gondolkozni kezdett, hogy mennyi is lehet az a hétszer hét. Egy mélyet sóhajtott, elővette a számtan könyvét, és kinyitotta a SZORZÁS fejezetnél.
Hetedhétország királya merész döntést hozott. Országában ezentúl hét hónap lesz egy esztendő, minden hónap hét hétből fog állni, és ezekben természetesen hét nap lesz. A csúnya őszi és téli hónapok megszűnnek, márciustól szeptemberig tart az év. A hónap heteit a hét törpéről nevezik el: Tudor, Vidor, Szende, Szundi, Hapci, Morgó és Kuka. A napokat felesleges lesz számozni ezentúl (valljuk be, őfelsége hadilábon állt a számok tudományával), a dátumok így fognak kinézni: Márciusi Hapci Hétfő vagy Augusztusi Tudor Szombat.
A király hét bölcs tanácsadója rosszallóan csóválta a fejét.
– Nem lesz ez így jó, fenséges úr! A tél be fog köszönteni, akárhogyan nevezzük is el a hónapokat.
Még azt is szóvá tették, hogy így az év nem 365 napból fog állni, csak 343-ból, ezért az évszakok minden évben máskor fognak változni.
– Oda se neki! – rikkantott fel a király. – Legalább az örömök és a bánatok egyenletesebben oszlanak majd el a hónapok között. Egyik évben majd augusztusban fagynak be a pocsolyák, a másikban márciusban ehetjük a friss epret.
Meg is volt győződve, hogy ezzel azt is elérheti, hogy a legigazságosabb uralkodók között emlegethetik majd a nevét.
A hét bölcs a fejcsóváláson kívül mást nem tehetett. A király megfogadta édesapjának, a bölcs öreg uralkodónak, hogy a véleményüket mindig meg fogja kérdezni, de azt már nem, hogy meg is fogja fogadni.
A király az ország nevével sem volt megelégedve.
– Mi az, hogy Hetedhétország? Tanultam én számtant! A hétnek a hetede az egy. Tehát hetedhét az egy. Ezek szerint én Egyország királya vagyok. Nem nagy dicsőség! Lehetnék például Hétszerhétországé. Az olyan sok, hogy meg sem tudom számolni!
A bölcsek tették, amit tenniük kellett. Csóválták a fejüket.
– Fenséges urunk! A hetedhét az pontosan azt jelenti, amit fenséged szeretne. A heted itt azt jelenti, hogy hetedik. A hatszor hét mellé a hetedik héttel együtt megvan a hétszer hét, amit kegyelmességed kíván.
Lám, a király valamit eltanult a bölcsektől: most ő csóválta a fejét.
– Lárifári! Egy szavukat sem értem. Az órámon most negyed négy van. Az ugyanaz, mint a négyszer négy? Hiszen ennek semmi értelme!
A legöregebb bölcs óvatosan újra próbálkozott.
– Amikor fenséged behívatott minket, akkor én hetedmagammal jöttem be, ugye?
– Csakugyan... – mondta kissé bizonytalanul a király, amit éppúgy lehetett kérdésnek érteni, mint válasznak.
– Ez azt jelentette, hogy rajtam kívül voltak még hatan – a hat másik bölcs alázatosan hajolt meg a király felé – és én voltam a hetedik. Így voltunk összesen heten.
A király gondolatai közben már egészen messze jártak. Egy türelmetlen kézmozdulattal elbocsátotta a bölcseket, és beletörődött, hogy nem fogja az országot átnevezni. Az úgyis feleslegesen sok herce-hurcával járna. Az a sok felirat, levélpapír, meg pecsétnyomók. Hadd maradjanak.
Inkább új címer kellene. Új címerállattal. Mi is legyen, mi is legyen? Megvan! Lehetne például hét katicabogár. Ha nem is értette egészen, mit okoskodtak össze neki a bölcsek, azért elhitte nekik, hogy a hétszer hét és a hetedhéd az valahogyan ugyanaz. A hét hétpettyes katicabogár akkor pontosan az ő országát jelképezi. Már nevet is adott neki: hetedhét katicabogár. Ez lesz az új címeren.
Hívta is a bölcseket, hogy meghallgassa a véleményüket. Nem, mintha érdekelte volna, de ezzel tartozott édesapjának. Nagy meglepetésére a bölcsek ez alkalommal a fejüket egyáltalán nem csóválásra használták. Élénken bólogattak.
– Kitűnő ötlet, fenséges urunk! Mi sem találhattunk volna ki jobbat.
A király nem emlékezett rá, hogy valaha is mondtak volna neki ilyet a bölcsek. Egy kicsit el is bizonytalanodott, hogy nem csinált-e valamit rosszul. De mivel változatlanul tetszett neki az ötlet, máris hívatta udvari festőművészét, hogy tervezze meg a címert. Ő pedig elégedetten kiment sétálni a kastélya parkjába.
Egy rózsabokor elé ért éppen, amikor egy váratlan sétatársat vett észre. A kabátja ujján egy hétpettyes katicabogár sétált.
– Nahát! – kiáltott fel a király. – Jöttél megköszönni, hogy ilyen megtiszteltetésben részesítettelek, hogy címerállat lehettél?
Nagy meglepetésére a katicabogár halkan, de jól érthetően válaszolt.
– Nem gondolom, hogy bármit is meg kellene köszönnöm.
A király első haragjában lesöpörte volna a kabátujjáról a hálátlan bogarat, de az figyelmeztetően felemelte egyik lábacskáját, hogy még nem fejezte be.
– A címerrel nem nekünk akartál kedveskedni, hanem a saját dicsőségedet szeretnéd hirdetni.
A király belátta, hogy a katicának igaza van, és most már szinte bocsánatkérően kérdezte:
– És ez neked rosszul esik?
– Nem esik rosszul – nyugtatta meg a katica. – Semmi kifogásom, ha ebben leled kedved. Csak ne várd, hogy ezért még köszönetet is mondjanak neked. A katicabogaraknak sok másra lenne igazából szükségük, nem arra, hogy dicső címerállatok legyenek.
A király most már őszintén érdeklődött.
– Például mire lenne szükségük a katicabogaraknak?
– Például arra, hogy ne szórják oda a rovarirtószereket, ahol mi élünk.
A király megdöbbent.
– Miért? Odaszórják?
– Bizony, előfordul – válaszolta szomorúan a katica.
– Azonnal intézkedni fogok – ígérte meg a király. – És nem várom, hogy ezt külön megköszönd, mert ez a legkevesebb, amit megtehetek az országom címerállatáért.
– Várod vagy nem, én azért köszönöm – intett búcsút a katicabogár, és elröppent.
A király visszament a kastélyba, ahol már várta a festőművész hétféle tervezete a hetedhét katicabogaras címerről. Mindegyik tetszett neki, végül azt választotta, amelyiken a katicabogarak a legjobban hasonlítottak a kis sétatársára.
Hívatta a miniszterét és elrendelte, hogy foglalják törvénybe a katicabogarak védelmét. Hirtelen eszébe jutott, hogy erről most nem is kérdezte meg a hét bölcs véleményét. Aztán úgy döntött, hogy ebben az esetben erre nincs is szükség. Egészen biztos volt benne, hogy az édesapja is ugyanígy cselekedett volna, akármilyen irányban mozgatták volna a fejüket a bölcsek. Aztán gondolkozni kezdett, hogy mennyi is lehet az a hétszer hét. Egy mélyet sóhajtott, elővette a számtan könyvét, és kinyitotta a SZORZÁS fejezetnél.