Gimnazista koromban olvastam William Cooper "Professzor az uborkafán" című regényét (eredeti címe: The Struggles of Albert Woods; Vásárhelyi Miklós fordításában 1962-ben jelent meg magyarul). Az angol tudományos világ szellemes szatírája ugyan nem riasztott vissza attól, hogy magam is erre a pályára keveredjem, de alighanem szerepe volt abban, hogy sohase tudjam túl komolyan venni ezt a magát oly tiszteletreméltónak tartó testületet, és benne magamat.
Ennek a könyvnek az emléke is biztosan hozzájárult ahhoz a régóta dédelgetett tervemhez, hogy írni kellene valami hasonlót a saját szerény tapasztalataim feldolgozásával. Évekig tartott, amíg az első vázlatok után ez a kis könyvecske megszületett. Ki is gondoltam, hogy mottóként azt írom majd az elejére, hogy "Nehéz szatírát nem írni" (Juvenalis) – "Írni is" (Én). Végül is ez lemaradt, többek között azért, mert egy tanult barátom úgy ítélte meg, hogy ez nem is szatíra.
A könyv élvezeti értékéhez (ha van neki) nagy mértékben hozzájárulnak Braun András remek rajzai. Ezúton is köszönöm neki önzetlen segítségét és alkotó közreműködését.
Egy kis ízelítő a könyvből:
Ennek a könyvnek az emléke is biztosan hozzájárult ahhoz a régóta dédelgetett tervemhez, hogy írni kellene valami hasonlót a saját szerény tapasztalataim feldolgozásával. Évekig tartott, amíg az első vázlatok után ez a kis könyvecske megszületett. Ki is gondoltam, hogy mottóként azt írom majd az elejére, hogy "Nehéz szatírát nem írni" (Juvenalis) – "Írni is" (Én). Végül is ez lemaradt, többek között azért, mert egy tanult barátom úgy ítélte meg, hogy ez nem is szatíra.
A könyv élvezeti értékéhez (ha van neki) nagy mértékben hozzájárulnak Braun András remek rajzai. Ezúton is köszönöm neki önzetlen segítségét és alkotó közreműködését.
Egy kis ízelítő a könyvből:
„Kivételesen Manczák bácsi nem aludt el délután a tv előtt, mert az egyik természetfilm-csatornán kedvenc állatáról, a denevérről mutattak
érdekfeszítő életképeket. Annál nagyobb volt a bosszúsága, amikor rövid, de határozott csengőhang zavarta meg szórakozását.
– Anyád! – morogta félhangosan, és kicsoszogott az előszobába. Ahogy kinyitotta a bejárati ajtó rácsos ablakát, egy rendkívül szemüveges, borzas hajú fiatalembert látott meg, akinek a kezében egy különlegesen jó minőségű bőrből készült, erősen kopott, majdnem bőrönd méretű táska volt. Mielőtt végiggondolhatta volna, hogy vajon miféle ügynök vagy mesterember lehet ez a furcsa szerzet, a fiatalember udvariasan beköszönt: – Jó napot kívánok. Ez itt valóban a Nem Tudományos Akadémia?”
érdekfeszítő életképeket. Annál nagyobb volt a bosszúsága, amikor rövid, de határozott csengőhang zavarta meg szórakozását.
– Anyád! – morogta félhangosan, és kicsoszogott az előszobába. Ahogy kinyitotta a bejárati ajtó rácsos ablakát, egy rendkívül szemüveges, borzas hajú fiatalembert látott meg, akinek a kezében egy különlegesen jó minőségű bőrből készült, erősen kopott, majdnem bőrönd méretű táska volt. Mielőtt végiggondolhatta volna, hogy vajon miféle ügynök vagy mesterember lehet ez a furcsa szerzet, a fiatalember udvariasan beköszönt: – Jó napot kívánok. Ez itt valóban a Nem Tudományos Akadémia?”