A kenguruk földje
Weisberger: Jó napot Eiszi! Mi van magával? Miért ül itt olyan savanyú pofával, mint három hete, amikor utoljára láttam?
Eisberger: Mert azt maga sohasem láthatja, amikor én jókedvű vagyok.
W: Miért, mikor van olyan?
E: Amikor nem látom azt a kellemetlen képit. (Röhög) És maga miért szerencséltetett távollétével három gyönyörű hétig?
W: El voltam utazva.
E: (Gúnyosan utánozza) El volt utazva! Hogy-hogy?
W: Tudja, szép kerek évfordulónk volt a feleségemmel. és ő egy utazást kért. Hát, ismeri a feleségemet...
E: Ismerem, ismerem... Hogy szép-e, az ízlés dolga. Hogy kerek, ahhoz nem fér vita. Na, és hova voltak elutazva?
W: Gondoltam, ha már lúd, legyen kövér.
E: Na, hát ezt mondom én is...
W: Ugyan már, szálljon le a feleségem idomairól!
E: (Félre) Inkább a feleségének szólhatna, hogy óvatosabban szálljon le rólam azokkal az idomokkal. (Weisbergerhez) Szóval hol voltak?
W: A kenguruk földjén.
E: Nem is tudtam, hogy a kenguruknak is van földjük. Biztosan kárpótlási jeggyel szerezték.
W: (Dühöng) Kárpótlási jeggyel! Persze, azzal! (Tagoltan, mint a hülyegyereknek) A kenguruk földje Ausztrália. Ott voltunk.
E: Na, akkor miért nem ezt mondja! Oda egyszer majdnem én is eljutottam.
W: Mi az, hogy majdnem? Mi jött közbe?
E: A határon visszafordítottak a rendőrök.
W: Milyen határon?
E: Hát az osztrák határon.
W: De hát én Ausztráliáról beszélek, nem Ausztriáról!
E: Tudom, én is. Bécsből vitt volna a repülő Ausztráliába.
W: Aha, értem. És miért fordították vissza?
E: Az öltözékem miatt.
W: (Megdöbbenve) Miért? Milyen öltözék volt magán?
E: Börtönuniformis.
W: Ne mondja!
E: Jó, már meg is bántam, hogy mondtam.
W: Ugyan, ne bántódjon már meg, barátom, nem is tudtam, hogy maga el volt ítélve. Politikai?
E: Isten őrizz! Dehogyis voltam én elítélve.
W: Hát akkor?
E: Börtönőr voltam.
W: A fenébe! Már majdnem megsajnáltam. És akkor mit keresett a határnál?
E: Egyik reggel kísértem ki a delikvenseket Sopron mellett a kőbányába, és akkor ketten jöttek, hogy ők elköszönnek, mert a határon várják őket. Mondtam nekik, hogy mit képzelnek, nem mehetnek egyedül, várjanak meg engem is.
W: És megvárták?
E: Meg. De rendesen átöltözni már nem volt időm, nekik meg csak két civil ruhájuk volt. Így aztán a rendőrök engem rögtön kiszúrtak. Aztán amíg velem voltak elfoglalva, ők szépen átsétáltak a határon. De rendes fiúk, még most is küldenek néha csomagot.
W: Jaj de rendesek! (Öklébe szorított hüvelykujjával gúnyosan mutatja, hogy milyen rendesek) Magát meg szépen megbüntették.
E: Azt nem, mert arra orvosilag alkalmatlannak találtak. Csak lefokoztak.
W: Miért, milyen fokozata volt magának?
E: Közlegény.
W: És akkor mivé tudták lefokozni?
E: Magánlegénnyé.
W: Hát maga tényleg fokozhatatlanul hülye.
E: Ne sértegessen, inkább mesélje, hogy mit látott Ausztráliában!
W: Hát, nem is tudom, hol kezdjem.
E: Kezdje mondjuk az előételeknél.
W: Gondolhattam volna, hogy maga csak a hasára gondol.
E: Gondolok én másra is, de arról nem magát fogom kérdezgetni.
W: Nagyszájú vén kujon! Jó, akkor maradjunk inkább az ételeknél. Biztosan nem is gondolna rá, hogy Ausztrália egyik nemzeti étele a sütőtökpüré leves.
E: Nem gondolnék rá, még ha fizetnének érte, akkor sem! Képzelem, hogy néz ott ki az éttermek plafonja!
W: A plafonja? Mit akar maga a plafontól?
E: Hát én nem tudom, de a mi kisunokánk egy kis üveg sütötökpürével az egész konyha plafonját tele tudja köpni. El tudom akkor képzelni, mi lehet egy olyan nagyobb étteremben.
W: (Mérgesen) Inkább azt képzelje el, hogy ott egyáltalában nem köpik ki a sütőtökpürét.
E: Miért, mi mást lehet azzal csinálni? Na, mindegy! És mi a nemzeti desszert? Sütőtöktorta?
W: Biztosan van az is, de azzal nem találkoztunk. De van rengeteg olyan különleges gyümölcs, amiről biztosan maga sem hallott még soha.
E: Na, mondjon egyet.
W: Például van csokoládépuding gyümölcs.
E: Nemcsak hallottam róla, kóstoltam is olyat.
W: Csokoládépuding gyümölcsöt?
E: Azt. Csokoládépuding banánt.
W: Miről beszél maga?
E: A múltkor a kisunokám mindenáron banánt szeretett volna enni, de az nem volt otthon. Volt viszont csokoládépuding, és a feleségem abból formázott banánt. Szerintem ugyan másra hasonlított, de az unokámnak ízlett. Azt kóstoltam meg.
W: Jenci! Amiről én beszélek, az nem csokoládépudingból készített akármilyen gyümölcs, hanem egy különleges gyümölcsfajta. Kívülről úgy néz ki, mint egy nagyobb grépfrút vagy egy kisebb dinnye, a belseje meg olyan, mintha a legfinomabb csokipudinggal lenne megtöltve.
E: Na, magát aztán csúnyán átverhették! Legközelebb majd sólettel töltött libanyakat fognak eladni magának, mint különleges egzotikus madarat. Maga aztán egy jó balek!
W: Slussz, erről nem vitatkozom tovább magával, ez a téma be van fejezve.
E: És milyen volt az időjárás arrafelé?
W: Nézze, Ausztrália az egy egész kontinens, nagyon változatos időjárással.
E: Persze, reggel havazik, délben kánikula van, este meg őszi eső. Jól mehet ott a használtruha-kereskedőknek. Napjában többször ki kell cserélni az egész ruhatárat.
W: Na nem, hát maga is érti, hogy miről beszélek. Ha elutazik az ember a déli nagyvárosokból az északi szigetekre, akkor érkezéskor 20-30 fokkal is melegebb lehet, mint volt induláskor.
E: Az északi szigeteken.
W: Ott.
E: A pingvinek meg pálmafák alatt hűsölnek jégkockával a koktéljukban.
W: Dehogyis, a pingvinek délen vannak a hideg tengerekben.
E: Weiszikém, látom ebben is jól átejtették magát. Azt ígérték, hogy elviszik magát egy kellemes déltengeri nyaralásra, és aztán kitoloncolták a fókák és a jegesmedvék közé. Máskor legalább vigyen magával egy iránytűt, hogy tudja, hogy északon vagy délen van-e.
W: (Dühös) Ne nézzen hülyének, én pontosan tudtam, hogy hol vagyok. Ausztráliában délen van hideg, és északabbra egyre melegebb.
E: Persze, ha gyalog indul karácsonykor, és nyár közepére érkezik meg.
W: Szó sincs róla. Mi repülővel mentünk a tél közepén, júliusban, és csodálatos trópusi idő fogadott a korallszigeteken.
E: A tél közepén, júliusban... Hát tudja mit, én meg akkor a Klauzál téren strandoltam az éjféli napsütésben.
W: Tréfálkozzon csak, de Ausztráliában júliusban van a tél, és a decemberi ünnepeket a legforróbb nyárban tartják, bármilyen furcsa is ez. De akkor olyan forróság van, hogy strandolni sem ajánlatos. Tudja, ez az elvékonyodott ózonlyuk miatt van, és ez a feleségemet is nagyon aggasztotta.
E: Hogy elvékonyodik a lyuk? (Kuncogva csóválja a fejét) Na, neki ettől már olyan nagyon nem kell tartania...
W: Ne ízetlenkedjék, ez nagyon komoly probléma. Az ultraibolya sugarak nagyon nagy kárt tehetnek az egész élővilágban.
E: Ultra Ibolya? Azt a hölgyet nem ismerem. És az ő ózonlyukával is probléma van?
W: (Tajtékzik) A maga összes lyukát tapasztaná már be a mindenható! Már sajnálom, hogy magára pazarolom ezeket a jobb sorsra érdemes perceimet.
E: Biz'isten nem én kértem, hogy erről a fejreállt országról meséljen. Kezdek hálás lenni annak a rendőrnek, aki visszafordított a határnál. Ha kijutottam volna, lehet, hogy most kávéház helyett egy sütőtökházban hallgathatnám egy még unalmasabb fráter locsogását.
W: (Újra lelkesedni kezd) Ne gondolja, hogy Ausztráliában nincsenek jó kávéházak! És micsoda tengerparti falatozók vannak csodás tengeri finomságokkal! De képzelje el, hogy ezekben nem lehet szeszesitalt kapni.
E: Akkor ezek elég mísz helyek lehetnek!
W: Nem úgy van az, mert az italokat magával viheti az ember, ki is van írva, hogy HOZD A SAJÁTODAT! Legfeljebb, a jobb helyeken egy-két dollárt kérnek dugópénz néven a palack kinyitásáért.
E: Felháborító! Ezt el ne mondja a szomszédomnak, annak a smucig Makácsnak!
W: Hogy mondanám, amikor nem is ismerem? De miért ne mondjam?
E: Mert az ausztrálabb az ausztráloknál is. Ha meghív minket vendégségbe, akkor nemcsak az italokat, hanem az ételeket is magunknak kell vinni. Ha megtudná ezt a trükköt, akkor mindemellé még készpénzt is vihetnénk, hogy fizethessünk a dugóhúzásért. Na, azt már nem!
W: Tudja mit, Eiszi? Maga pont ilyen szomszédot érdemel. Similis simile gaudet.
E: (Felháborodik) Micsoda? Hogy merészel engem simlisnek nevezni? Próbált volna így beszélni azokkal a kengurukkal, mindjárt jól orrba boxolták volna! Egy percig se maradok itt tovább! (Feláll, elmegy)
W: Úgy látszik érdemes volt ilyen messzire utaznom, mert ilyen hatásosan még sohasem sikerült kiszekíroznom innen.
E: (Bejön az ajtón, és – mintha mi sem történt volna – leül a helyére) Na.
W: Mi volt ez a cirkusz? Elmegy, visszajön, mit jelentsen ez?
E: Ne értetlenkedjék! Ausztráliában járt, és nem látott még bumerángot?
(Függöny)
Weisberger: Jó napot Eiszi! Mi van magával? Miért ül itt olyan savanyú pofával, mint három hete, amikor utoljára láttam?
Eisberger: Mert azt maga sohasem láthatja, amikor én jókedvű vagyok.
W: Miért, mikor van olyan?
E: Amikor nem látom azt a kellemetlen képit. (Röhög) És maga miért szerencséltetett távollétével három gyönyörű hétig?
W: El voltam utazva.
E: (Gúnyosan utánozza) El volt utazva! Hogy-hogy?
W: Tudja, szép kerek évfordulónk volt a feleségemmel. és ő egy utazást kért. Hát, ismeri a feleségemet...
E: Ismerem, ismerem... Hogy szép-e, az ízlés dolga. Hogy kerek, ahhoz nem fér vita. Na, és hova voltak elutazva?
W: Gondoltam, ha már lúd, legyen kövér.
E: Na, hát ezt mondom én is...
W: Ugyan már, szálljon le a feleségem idomairól!
E: (Félre) Inkább a feleségének szólhatna, hogy óvatosabban szálljon le rólam azokkal az idomokkal. (Weisbergerhez) Szóval hol voltak?
W: A kenguruk földjén.
E: Nem is tudtam, hogy a kenguruknak is van földjük. Biztosan kárpótlási jeggyel szerezték.
W: (Dühöng) Kárpótlási jeggyel! Persze, azzal! (Tagoltan, mint a hülyegyereknek) A kenguruk földje Ausztrália. Ott voltunk.
E: Na, akkor miért nem ezt mondja! Oda egyszer majdnem én is eljutottam.
W: Mi az, hogy majdnem? Mi jött közbe?
E: A határon visszafordítottak a rendőrök.
W: Milyen határon?
E: Hát az osztrák határon.
W: De hát én Ausztráliáról beszélek, nem Ausztriáról!
E: Tudom, én is. Bécsből vitt volna a repülő Ausztráliába.
W: Aha, értem. És miért fordították vissza?
E: Az öltözékem miatt.
W: (Megdöbbenve) Miért? Milyen öltözék volt magán?
E: Börtönuniformis.
W: Ne mondja!
E: Jó, már meg is bántam, hogy mondtam.
W: Ugyan, ne bántódjon már meg, barátom, nem is tudtam, hogy maga el volt ítélve. Politikai?
E: Isten őrizz! Dehogyis voltam én elítélve.
W: Hát akkor?
E: Börtönőr voltam.
W: A fenébe! Már majdnem megsajnáltam. És akkor mit keresett a határnál?
E: Egyik reggel kísértem ki a delikvenseket Sopron mellett a kőbányába, és akkor ketten jöttek, hogy ők elköszönnek, mert a határon várják őket. Mondtam nekik, hogy mit képzelnek, nem mehetnek egyedül, várjanak meg engem is.
W: És megvárták?
E: Meg. De rendesen átöltözni már nem volt időm, nekik meg csak két civil ruhájuk volt. Így aztán a rendőrök engem rögtön kiszúrtak. Aztán amíg velem voltak elfoglalva, ők szépen átsétáltak a határon. De rendes fiúk, még most is küldenek néha csomagot.
W: Jaj de rendesek! (Öklébe szorított hüvelykujjával gúnyosan mutatja, hogy milyen rendesek) Magát meg szépen megbüntették.
E: Azt nem, mert arra orvosilag alkalmatlannak találtak. Csak lefokoztak.
W: Miért, milyen fokozata volt magának?
E: Közlegény.
W: És akkor mivé tudták lefokozni?
E: Magánlegénnyé.
W: Hát maga tényleg fokozhatatlanul hülye.
E: Ne sértegessen, inkább mesélje, hogy mit látott Ausztráliában!
W: Hát, nem is tudom, hol kezdjem.
E: Kezdje mondjuk az előételeknél.
W: Gondolhattam volna, hogy maga csak a hasára gondol.
E: Gondolok én másra is, de arról nem magát fogom kérdezgetni.
W: Nagyszájú vén kujon! Jó, akkor maradjunk inkább az ételeknél. Biztosan nem is gondolna rá, hogy Ausztrália egyik nemzeti étele a sütőtökpüré leves.
E: Nem gondolnék rá, még ha fizetnének érte, akkor sem! Képzelem, hogy néz ott ki az éttermek plafonja!
W: A plafonja? Mit akar maga a plafontól?
E: Hát én nem tudom, de a mi kisunokánk egy kis üveg sütötökpürével az egész konyha plafonját tele tudja köpni. El tudom akkor képzelni, mi lehet egy olyan nagyobb étteremben.
W: (Mérgesen) Inkább azt képzelje el, hogy ott egyáltalában nem köpik ki a sütőtökpürét.
E: Miért, mi mást lehet azzal csinálni? Na, mindegy! És mi a nemzeti desszert? Sütőtöktorta?
W: Biztosan van az is, de azzal nem találkoztunk. De van rengeteg olyan különleges gyümölcs, amiről biztosan maga sem hallott még soha.
E: Na, mondjon egyet.
W: Például van csokoládépuding gyümölcs.
E: Nemcsak hallottam róla, kóstoltam is olyat.
W: Csokoládépuding gyümölcsöt?
E: Azt. Csokoládépuding banánt.
W: Miről beszél maga?
E: A múltkor a kisunokám mindenáron banánt szeretett volna enni, de az nem volt otthon. Volt viszont csokoládépuding, és a feleségem abból formázott banánt. Szerintem ugyan másra hasonlított, de az unokámnak ízlett. Azt kóstoltam meg.
W: Jenci! Amiről én beszélek, az nem csokoládépudingból készített akármilyen gyümölcs, hanem egy különleges gyümölcsfajta. Kívülről úgy néz ki, mint egy nagyobb grépfrút vagy egy kisebb dinnye, a belseje meg olyan, mintha a legfinomabb csokipudinggal lenne megtöltve.
E: Na, magát aztán csúnyán átverhették! Legközelebb majd sólettel töltött libanyakat fognak eladni magának, mint különleges egzotikus madarat. Maga aztán egy jó balek!
W: Slussz, erről nem vitatkozom tovább magával, ez a téma be van fejezve.
E: És milyen volt az időjárás arrafelé?
W: Nézze, Ausztrália az egy egész kontinens, nagyon változatos időjárással.
E: Persze, reggel havazik, délben kánikula van, este meg őszi eső. Jól mehet ott a használtruha-kereskedőknek. Napjában többször ki kell cserélni az egész ruhatárat.
W: Na nem, hát maga is érti, hogy miről beszélek. Ha elutazik az ember a déli nagyvárosokból az északi szigetekre, akkor érkezéskor 20-30 fokkal is melegebb lehet, mint volt induláskor.
E: Az északi szigeteken.
W: Ott.
E: A pingvinek meg pálmafák alatt hűsölnek jégkockával a koktéljukban.
W: Dehogyis, a pingvinek délen vannak a hideg tengerekben.
E: Weiszikém, látom ebben is jól átejtették magát. Azt ígérték, hogy elviszik magát egy kellemes déltengeri nyaralásra, és aztán kitoloncolták a fókák és a jegesmedvék közé. Máskor legalább vigyen magával egy iránytűt, hogy tudja, hogy északon vagy délen van-e.
W: (Dühös) Ne nézzen hülyének, én pontosan tudtam, hogy hol vagyok. Ausztráliában délen van hideg, és északabbra egyre melegebb.
E: Persze, ha gyalog indul karácsonykor, és nyár közepére érkezik meg.
W: Szó sincs róla. Mi repülővel mentünk a tél közepén, júliusban, és csodálatos trópusi idő fogadott a korallszigeteken.
E: A tél közepén, júliusban... Hát tudja mit, én meg akkor a Klauzál téren strandoltam az éjféli napsütésben.
W: Tréfálkozzon csak, de Ausztráliában júliusban van a tél, és a decemberi ünnepeket a legforróbb nyárban tartják, bármilyen furcsa is ez. De akkor olyan forróság van, hogy strandolni sem ajánlatos. Tudja, ez az elvékonyodott ózonlyuk miatt van, és ez a feleségemet is nagyon aggasztotta.
E: Hogy elvékonyodik a lyuk? (Kuncogva csóválja a fejét) Na, neki ettől már olyan nagyon nem kell tartania...
W: Ne ízetlenkedjék, ez nagyon komoly probléma. Az ultraibolya sugarak nagyon nagy kárt tehetnek az egész élővilágban.
E: Ultra Ibolya? Azt a hölgyet nem ismerem. És az ő ózonlyukával is probléma van?
W: (Tajtékzik) A maga összes lyukát tapasztaná már be a mindenható! Már sajnálom, hogy magára pazarolom ezeket a jobb sorsra érdemes perceimet.
E: Biz'isten nem én kértem, hogy erről a fejreállt országról meséljen. Kezdek hálás lenni annak a rendőrnek, aki visszafordított a határnál. Ha kijutottam volna, lehet, hogy most kávéház helyett egy sütőtökházban hallgathatnám egy még unalmasabb fráter locsogását.
W: (Újra lelkesedni kezd) Ne gondolja, hogy Ausztráliában nincsenek jó kávéházak! És micsoda tengerparti falatozók vannak csodás tengeri finomságokkal! De képzelje el, hogy ezekben nem lehet szeszesitalt kapni.
E: Akkor ezek elég mísz helyek lehetnek!
W: Nem úgy van az, mert az italokat magával viheti az ember, ki is van írva, hogy HOZD A SAJÁTODAT! Legfeljebb, a jobb helyeken egy-két dollárt kérnek dugópénz néven a palack kinyitásáért.
E: Felháborító! Ezt el ne mondja a szomszédomnak, annak a smucig Makácsnak!
W: Hogy mondanám, amikor nem is ismerem? De miért ne mondjam?
E: Mert az ausztrálabb az ausztráloknál is. Ha meghív minket vendégségbe, akkor nemcsak az italokat, hanem az ételeket is magunknak kell vinni. Ha megtudná ezt a trükköt, akkor mindemellé még készpénzt is vihetnénk, hogy fizethessünk a dugóhúzásért. Na, azt már nem!
W: Tudja mit, Eiszi? Maga pont ilyen szomszédot érdemel. Similis simile gaudet.
E: (Felháborodik) Micsoda? Hogy merészel engem simlisnek nevezni? Próbált volna így beszélni azokkal a kengurukkal, mindjárt jól orrba boxolták volna! Egy percig se maradok itt tovább! (Feláll, elmegy)
W: Úgy látszik érdemes volt ilyen messzire utaznom, mert ilyen hatásosan még sohasem sikerült kiszekíroznom innen.
E: (Bejön az ajtón, és – mintha mi sem történt volna – leül a helyére) Na.
W: Mi volt ez a cirkusz? Elmegy, visszajön, mit jelentsen ez?
E: Ne értetlenkedjék! Ausztráliában járt, és nem látott még bumerángot?
(Függöny)