A New Orleans-i professzor
Eisberger: (Belép a kávéházba) Alászolgája, Weiszikém!
Weiszberger: (Felnéz) Jó estét, Eisberger úr!
E: Csak semmi Eisberger ÚR! Eisberger PROFESSZOR!!
W: Na ne! Már professzori címet is lehet másolni?
E: (Indignáltan) Nem is tudom miről beszél. Én a professzori címemet Németországban kaptam.
W: Ugyan már, ne halandzsázzon! És kitől kapta, ha szabad kérdeznem?
E: A badeni kaszinó portásától.
W: (Lemondóan) Na persze, a portástól. Ki mástól? Mit gondol, ki hisz el magának egy ilyen marhaságot?
E: Ne higgye, ha nem akarja, de így volt.
W: Most már kiváncsivá tett. Mit kellett ehhez tennie?
E: Hát nem sokat. Amikor bementem, ki kellett tölteni egy bejelentkezési lapot. Kérdezték a foglalkozásomat is, beírtam, hogy privát.
W: Na az is maga, egy privát marha!
E: Hát nem lehet mindenki köz- és váltómarha, mint maga! Szóval a portás azt mondta, hogy ilyen foglalkozás nincs, és kiegészítette privátdocensre.
W: És maga hagyta?
E: Bántam is én! Már alig vártam, hogy játszhassak.
W: Képzelem. Kár is lett volna egy percet is veszíteni.
E: Hát most már azt mondom, hogy inkább azt veszítettem volna.
W: Miért, mit veszített?
E: Egy kisebb vagyont.
W: Na, ezért tényleg kár volt sietni.
E: Mentem is el bánatosan. Kérdezi a portás, mi a baj? Mondom neki, kettőt találgathat. Egyből tudta. Mondta, hogy sajnálja, kisegíteni nem tud, de ha az vígasztal, akkor előléptet. Így lettem professzor. Kaptam is róla egy ilyen tagsági igazolványt. (Keresgél a belső zsebében)
W: Hagyja csak, most már elhiszem, amekkora egy nebachant maga. Sokba volt ez magának!
E: Sokba, de megérte. Nem mindenki dicsekedhet ilyen előmenetellel.
W: Csak nem azt mondja, hogy ezzel még dicsekedni is szokott. Hogy használja is a professzori címet.
E: Igenis használom! A pénzemért használom!
W: És hol tudja ezt bármire is használni.
E: Például New Orleansben.
W: New Orleansben??
E: Ott!!
W: Ezt aztán végképp nem értem. Mire tudja használni pont ott a professzori címét?
E: Imponálni akartam egy kis bártündérnek.
W: És miből gondolta, hogy pünkt ez fog neki imponálni?
E: Tudja maga, hogy kiket hívnak New Orleansben professzornak?
W: Kiket?
E: A zongoristákat a kuplerájban.
W: Őrület! És miért akarta magát kupizongoristának kiadni?
E: Hát azt mégse mondhattam, hogy én vagyok a madám.
W: Hát magától már minden kitelik! De mire volt jó ez az egész?
E: Gondoltam, majd azt mondom, hogy megmutatom neki a munkahelyemet. Bemegyünk egy ilyen intézménybe, aztán ott majd a hely szelleme megteszi a hatását.
W: Ez kezd izgalmas lenni! És mi történt aztán?
E: Bementünk, a hely szelleme is pont úgy működött, ahogy vártam. Csak aztán...
W: Aztán mi???
E: Kiderült, hogy ő tényleg ott dolgozik.
W: Ajvé!
E: Nekem mondja?
W: Ez is sokba volt magának, mi?
E: Hát majdnem annyiba, mint a professzori cím.
W: Legközelebb azért most már jobban vigyázzon magára.
E: Ne féljen, most egy tuti tervem van.
W: És elárulja, hogy mi az?
E: A tőzsdére megyek.
W: Hová megy, maga szerencsétlen?
E: Mondom: a tőzsdére.
W: Aztán minek megy oda??
E: Mert olvastam, hogy a Facebook is a tőzsdére ment, és másnapra már a takarítónők is milliomosok lettek. Tudja, milyen boldog lesz a mi Rózsikánk? Talán már pénzt sem fog tőlünk elfogadni többet. Minek az egy milliomosnak?
W: Hát maga tényleg nem tudja, miről beszél. Tudja maga, hogy mit jelent az, hogy "tőzsdére menni"?
E: Én ne tudnám? Többet mentem én a tőzsdére, mint maga az iskolába. Ha járt oda egyáltalán.
W: Szemtelen pojáca! És mit keresett maga a tőzsdén?
E: Hát nem túl sokat, de valahogy eltengődtem belőle.
W: Miből? Mit csinált maga a tőzsdén?
E: Mit? Mit? Hát cipőfűzőt árultam.
W: A tőzsdén?
E: Igen ott. Miért, mit gondol, ott mezétláb lófrálnak az emberek?
W: És pont magától akartak cipőfűzőt venni?
E: Igen. Jó erős cipőfűzők voltak. Olyan is volt, aki arra akasztotta fel magát.
W: Borzasztó! És nem érzett lelkiismeretfurdalást?
E: Egyáltalán nem. Egy pitiáner alak volt.
W: Aztán miért?
E: Mert amikor leszakadt, jött és visszakérte a pénzt. Ajánlottam neki egy kis ráfizetésért erősebbet, de nem kérte. Azt mondta, annyit már nem ér meg neki. Különben is, elment a kedve az egésztől.
W: (Kiröhögi) Milyen szerencse, hogy ilyen smoncákat árult!
E: (Dohog) Smoncákat? Nem volt az smonca! Ő volt egy randa kövér pasas.
W: Jut is eszembe, ilyen jól megy maguknak, hogy takarítónőt is tartanak? Azt a Rózsikát vagy mit is mondott?
E: Hát olyan jól éppen nem megy... A Rózsika az meg jön, ha tartjuk, ha nem.
W: Hogyhogy?
E: Annyival tartozunk neki, hogy már nem engedheti meg magának, hogy ne jöjjön.
W: És most ingyen dolgozik maguknak?
E: Na azt azért nem. Kávézik, kiolvassa az újságokat, néha még szundikál is egy kicsit.
W: Őrület! Nem lenne egyszerűbb kifizetni, és elküldeni.
E: Hát lehet, hogy egyszerűbb lenne, de olcsóbb biztosan nem. Különben mit csodálkozik, úgy tudom, maguknak is van takarítónőjük.
W: Már nincs.
E: Maguk se fizettek?
W: Másról van szó. Az ezüstökkel volt probléma.
E: Nem pucolta meg őket rendesen?
W: Pont ellenkezőleg.
E: Hogyhogy?
W: Megpucolt az ezüstökkel.
E: Látja, a miénk legalább megbízható. Pedig nekünk is van ezüst eszcájgunk. Nem is akármilyen. 14 karátos.
W: Már megint miket hord össze! Ezüstből nincs is 14 karátos.
E: Csak ne legyen megint olyan óberhóhem. A miénk az.
W: Honnét veszi?
E: Van róla tanúsítvány. Két nyelven. Magyarul és kínaiul.
W: Na, akkor nem csodálom, hogy ez a Rózsikájukat sem érdekli.
E: Biztosan azért, mert nem tud kínaiul.
W: Persze, és magyarul sem.
E: Pedig az elég érthető (egy céduláról betűzi): "Te venni leg jobb üzlet ez üstbe csinálni bele lehet."
W: (Hüledezik) Őrület! És ezt mindig magával hordja?
E: Nem mindig, csak amikor az eszcájgot a zálogházban hagyom.
W: Gondolom, hogy mennyit adhatnak érte.
E: Tulajdonképpen a krokodilbőr táskát veszik be, amiben tartjuk, az eszcájgért megőrzési díjat számolnak fel. De még mindig jobban megéri, mint állandóan ki-be pakolni.
W: Hiába, Eiszi, nagy üzletember maga!
E: (Önérzetesen) Az is vagyok! Most például magával fogok üzletet csinálni.
W: Velem? Na azt szeretném én látni!
E: Meg is fogja látni. Maga mindjárt venni fog tőlem valamit.
W: Én? Magától?? Mit vennék én magától???
E: (Kajánul) Búcsút!
W: (Dühödten) Mars ki!
(Függöny)
Eisberger: (Belép a kávéházba) Alászolgája, Weiszikém!
Weiszberger: (Felnéz) Jó estét, Eisberger úr!
E: Csak semmi Eisberger ÚR! Eisberger PROFESSZOR!!
W: Na ne! Már professzori címet is lehet másolni?
E: (Indignáltan) Nem is tudom miről beszél. Én a professzori címemet Németországban kaptam.
W: Ugyan már, ne halandzsázzon! És kitől kapta, ha szabad kérdeznem?
E: A badeni kaszinó portásától.
W: (Lemondóan) Na persze, a portástól. Ki mástól? Mit gondol, ki hisz el magának egy ilyen marhaságot?
E: Ne higgye, ha nem akarja, de így volt.
W: Most már kiváncsivá tett. Mit kellett ehhez tennie?
E: Hát nem sokat. Amikor bementem, ki kellett tölteni egy bejelentkezési lapot. Kérdezték a foglalkozásomat is, beírtam, hogy privát.
W: Na az is maga, egy privát marha!
E: Hát nem lehet mindenki köz- és váltómarha, mint maga! Szóval a portás azt mondta, hogy ilyen foglalkozás nincs, és kiegészítette privátdocensre.
W: És maga hagyta?
E: Bántam is én! Már alig vártam, hogy játszhassak.
W: Képzelem. Kár is lett volna egy percet is veszíteni.
E: Hát most már azt mondom, hogy inkább azt veszítettem volna.
W: Miért, mit veszített?
E: Egy kisebb vagyont.
W: Na, ezért tényleg kár volt sietni.
E: Mentem is el bánatosan. Kérdezi a portás, mi a baj? Mondom neki, kettőt találgathat. Egyből tudta. Mondta, hogy sajnálja, kisegíteni nem tud, de ha az vígasztal, akkor előléptet. Így lettem professzor. Kaptam is róla egy ilyen tagsági igazolványt. (Keresgél a belső zsebében)
W: Hagyja csak, most már elhiszem, amekkora egy nebachant maga. Sokba volt ez magának!
E: Sokba, de megérte. Nem mindenki dicsekedhet ilyen előmenetellel.
W: Csak nem azt mondja, hogy ezzel még dicsekedni is szokott. Hogy használja is a professzori címet.
E: Igenis használom! A pénzemért használom!
W: És hol tudja ezt bármire is használni.
E: Például New Orleansben.
W: New Orleansben??
E: Ott!!
W: Ezt aztán végképp nem értem. Mire tudja használni pont ott a professzori címét?
E: Imponálni akartam egy kis bártündérnek.
W: És miből gondolta, hogy pünkt ez fog neki imponálni?
E: Tudja maga, hogy kiket hívnak New Orleansben professzornak?
W: Kiket?
E: A zongoristákat a kuplerájban.
W: Őrület! És miért akarta magát kupizongoristának kiadni?
E: Hát azt mégse mondhattam, hogy én vagyok a madám.
W: Hát magától már minden kitelik! De mire volt jó ez az egész?
E: Gondoltam, majd azt mondom, hogy megmutatom neki a munkahelyemet. Bemegyünk egy ilyen intézménybe, aztán ott majd a hely szelleme megteszi a hatását.
W: Ez kezd izgalmas lenni! És mi történt aztán?
E: Bementünk, a hely szelleme is pont úgy működött, ahogy vártam. Csak aztán...
W: Aztán mi???
E: Kiderült, hogy ő tényleg ott dolgozik.
W: Ajvé!
E: Nekem mondja?
W: Ez is sokba volt magának, mi?
E: Hát majdnem annyiba, mint a professzori cím.
W: Legközelebb azért most már jobban vigyázzon magára.
E: Ne féljen, most egy tuti tervem van.
W: És elárulja, hogy mi az?
E: A tőzsdére megyek.
W: Hová megy, maga szerencsétlen?
E: Mondom: a tőzsdére.
W: Aztán minek megy oda??
E: Mert olvastam, hogy a Facebook is a tőzsdére ment, és másnapra már a takarítónők is milliomosok lettek. Tudja, milyen boldog lesz a mi Rózsikánk? Talán már pénzt sem fog tőlünk elfogadni többet. Minek az egy milliomosnak?
W: Hát maga tényleg nem tudja, miről beszél. Tudja maga, hogy mit jelent az, hogy "tőzsdére menni"?
E: Én ne tudnám? Többet mentem én a tőzsdére, mint maga az iskolába. Ha járt oda egyáltalán.
W: Szemtelen pojáca! És mit keresett maga a tőzsdén?
E: Hát nem túl sokat, de valahogy eltengődtem belőle.
W: Miből? Mit csinált maga a tőzsdén?
E: Mit? Mit? Hát cipőfűzőt árultam.
W: A tőzsdén?
E: Igen ott. Miért, mit gondol, ott mezétláb lófrálnak az emberek?
W: És pont magától akartak cipőfűzőt venni?
E: Igen. Jó erős cipőfűzők voltak. Olyan is volt, aki arra akasztotta fel magát.
W: Borzasztó! És nem érzett lelkiismeretfurdalást?
E: Egyáltalán nem. Egy pitiáner alak volt.
W: Aztán miért?
E: Mert amikor leszakadt, jött és visszakérte a pénzt. Ajánlottam neki egy kis ráfizetésért erősebbet, de nem kérte. Azt mondta, annyit már nem ér meg neki. Különben is, elment a kedve az egésztől.
W: (Kiröhögi) Milyen szerencse, hogy ilyen smoncákat árult!
E: (Dohog) Smoncákat? Nem volt az smonca! Ő volt egy randa kövér pasas.
W: Jut is eszembe, ilyen jól megy maguknak, hogy takarítónőt is tartanak? Azt a Rózsikát vagy mit is mondott?
E: Hát olyan jól éppen nem megy... A Rózsika az meg jön, ha tartjuk, ha nem.
W: Hogyhogy?
E: Annyival tartozunk neki, hogy már nem engedheti meg magának, hogy ne jöjjön.
W: És most ingyen dolgozik maguknak?
E: Na azt azért nem. Kávézik, kiolvassa az újságokat, néha még szundikál is egy kicsit.
W: Őrület! Nem lenne egyszerűbb kifizetni, és elküldeni.
E: Hát lehet, hogy egyszerűbb lenne, de olcsóbb biztosan nem. Különben mit csodálkozik, úgy tudom, maguknak is van takarítónőjük.
W: Már nincs.
E: Maguk se fizettek?
W: Másról van szó. Az ezüstökkel volt probléma.
E: Nem pucolta meg őket rendesen?
W: Pont ellenkezőleg.
E: Hogyhogy?
W: Megpucolt az ezüstökkel.
E: Látja, a miénk legalább megbízható. Pedig nekünk is van ezüst eszcájgunk. Nem is akármilyen. 14 karátos.
W: Már megint miket hord össze! Ezüstből nincs is 14 karátos.
E: Csak ne legyen megint olyan óberhóhem. A miénk az.
W: Honnét veszi?
E: Van róla tanúsítvány. Két nyelven. Magyarul és kínaiul.
W: Na, akkor nem csodálom, hogy ez a Rózsikájukat sem érdekli.
E: Biztosan azért, mert nem tud kínaiul.
W: Persze, és magyarul sem.
E: Pedig az elég érthető (egy céduláról betűzi): "Te venni leg jobb üzlet ez üstbe csinálni bele lehet."
W: (Hüledezik) Őrület! És ezt mindig magával hordja?
E: Nem mindig, csak amikor az eszcájgot a zálogházban hagyom.
W: Gondolom, hogy mennyit adhatnak érte.
E: Tulajdonképpen a krokodilbőr táskát veszik be, amiben tartjuk, az eszcájgért megőrzési díjat számolnak fel. De még mindig jobban megéri, mint állandóan ki-be pakolni.
W: Hiába, Eiszi, nagy üzletember maga!
E: (Önérzetesen) Az is vagyok! Most például magával fogok üzletet csinálni.
W: Velem? Na azt szeretném én látni!
E: Meg is fogja látni. Maga mindjárt venni fog tőlem valamit.
W: Én? Magától?? Mit vennék én magától???
E: (Kajánul) Búcsút!
W: (Dühödten) Mars ki!
(Függöny)