Adósságcsapda
Eisberger: (Óvatosan lép be a kávéházba. Félve néz körül)
Pincér: (Messziről, derűsen, hangosan üdvözli) Jónapot Eisberger úr!
E: (Összerezzen, és csitításra emeli ujját. Szinte suttogva kezdi, aztán hogy körülnézve nem lát senkit, felbátorodik) Jónapot! Mondja, fiam, nem keresett senki? Weisberger úr már volt bent?
Pincér: Nem, senki. Weisberger urat sem láttam.
E: Szerencsés ember... Figyeljen ide! Ha Weisberger úr jönne, próbálja távol tartani. Mindegy, hogy mivel, próbálja meg.
Pincér: Nem lesz könnyű.
E: Biztosan nem. Legalább másfél mázsa. Csont nélkül.
Pincér: Csak bíztasson... Mindegy, majd megpróbálom.
E: Jól van. Én most kimegyek a mosdóba, maga őrködjék. (Kimegy)
Weisberger: (Ellentmondást nem tűrően lép be. Határozott, sőt pláne) Jónapot, fiam. Látom, egyedül van.
Pincér: Igen, ez egy ilyen magányos hely. Maga is jobban tenné, ha ma nem ide jönne.
W: Meg van maga őrülve? Hát hová mennék?
Pincér: Ott van szemben a Szerecseny Király. Az például egy vidám hely. Egyszer kipróbálhatná.
W: Megáll az eszem. Harminc éve járok ebbe a kávéházba, és most a pincér a konkurrenciához akar küldeni. Hanem ez nem is rossz ötlet: ha Eisberger úr jön, próbálja meg őt átküldeni a Szerecsenybe. Amilyen hülye, még bele is megy.
Pincér: (Közben Eisberger Weisberger háta mögött visszajön az asztalhoz. A pincér próbálja "feltűnés nélkül" csitítani Weisbergert, de sikertelenül. Az utolsó mondatnál Eisberger már félreérthetetlenül jelzi, hogy hallotta. A pincér próbálja menteni a menthetetlent) Igen, az a hülye Kreisberger az belemegy. Az mindenbe belemegy. Az, ha megígéri, akkor belemegy.
W: (Indulatosan) Miféle Kreisberger? Azt a hülye Eisbergert küldje át a Szerecsenybe. Vagy bárhová, csak ide ne jöjjön ma.
E: (Leül a helyére. A pincér lemondóan legyint, és visszavonul. Weisberger egy pillanatra megdöbben, aztán az újság mögé rejtőzik. Kis csend) Szóval maga is megkapta.
W: (Leteszi az újságot) Meg. Most mondja, micsoda pitiáner egy alak.
E: Az. Egy pár rongyos pengőért. Mintha számítana az neki.
W: Pedig a bőre alatt is pénz van.
E: Meg a szőre alatt is. (Röhög) Hiszen szűcs! (Tovább röhög)
W: Randa öröme van magának!
E: Na, a magáé se volt különb, amikor vitte az adu ásszal a királyát.
W: A második adu ásszal!! (Együtt röhögnek)
E: És az a hülye ezt se vette észre.
W: Akkora hülye, hogy őt még a pincér is át tudta volna küldeni a Szerecsenybe.
E: Még ez a mafla pincér is.
W: Várjon csak! Hát ez az! Miért menjünk el mi a saját kávéházunkból? Pincér!
Pincér: Parancsol, Weisberger úr?
W: Ha idejönne az a szűcs, tudja, akivel a múltkor kártyáztunk, őt küldje át a Szerecsenybe.
Pincér: És ha ő sem akarna átmenni?
W: Akkor találjon ki valami mást! Hogy sürgönyileg elhívták a nénikéjéhez, vagy hogy egy csomagot küldtek neki a postára, amit sürgősen át kell vennie, vagy akármit.
Pincér: Értem. Szóval a nénikéjét sürgönyileg a postára küldték, és át kell vennie.
W: Azt hiszem, maguk nagyon jól meg fogják érteni egymást...
E: (Egy cédulát vesz ki a zsebéből, és gondterhelten szemlélgeti) Itt az áll, hogy csütörtökön. Magának nem azt küldte?
W: (Ő is elővesz egy hasonló cédulát, a szemüvegét is ráélesíti) Csütörtökön. És miért baj az?
E: Mert a szűcs, az szerdán volt.
W: És ki volt csütörtökön?
E: Lássuk csak, lássuk csak! Hm. Talán a hentes.
W: Ojvé!
E: És ez még egy enyhe kifejezés!
W: Azért azt a hentest sem lehet összetéveszteni az Einsteinnel.
E: Attól függ, honnan nézzük. (Röhög)
W: Na, igen. De a kilencedik zölddel neki is kihajtotta az ultiját.
E: Mordkontrával!
W: Pincér!
Pincér: Ha jól hallgatóztam, akkor a hentes úr is választhat a Szerecseny vagy a nénikéje között.
W: Pontosan!
E: (A torkát köszörüli) Nem lehet, hogy csütörtökön mégsem a hentes volt, hanem az ékszerész?
W: Nézze, ne aprózzuk! (A pincérhez) Bárki keres minket, Szerecseny vagy nénike. Maga ügyes fiú, biztosan ki fog tudni eszelni valamit.
Pincér: (Büszkén) Igen, biztosan, a múltkor a főnök úr is mondta, hogy teljesen eszelős vagyok. (Kimegy)
W: Eszelős... Mit bánom én, csak nekünk hagyjanak végre békét.
E: Na, ez akkor rendben lenne. Akkor akárki is ez az erőszakos fráter, hiába fenyegetőzik.
W: (Olvassa a céduláról) Hogy aszongya: "Nem felejtem el a múlt csütörtököt."
E: (A saját cédulájáról olvas) "Ha ma mind a ketten a kávéházban lesznek,..."
E és W: (Kórusban olvassák) "...ígérem, nem maradok adósuk."
W: (Dohog) Micsoda krakéler egy figura!
Pincér: (Ragyogó arccal bejön) A csemegés Weisz kereste az Eisberger urat, de én elküldtem.
E: A csemegés Weisz? Azzal soha nem is kártyáztam.
Pincér: Azt nem tudom. Mondtam neki, hogy menjen a Szerecseny Királyhoz. Kicsit meg volt lepve, mert mondta, hogy onnan jön, Afrikából, de ha Hacsek úr mondja, akkor visszaviszi az árut. (Visszamegy őrködni)
E: Úristen, ez az a nagy tétel kávé, amit a múltkor rendeltem. Mibe lesz ez nekem!
W: Azért annál még mindig jobb, mintha a hentes lett volna, és megtalál minket.
E: Rágondolni is rossz.
Pincér: (Most kevésbé lelkes, de büszke) A tőzsdés Schwarcz kereste a Weisberger urat, őt is elküldtem, bár nem volt könnyű.
W: Hát ezt nem csodálom. Nem az a tipus.
Pincér: A Szerecsenybe nem is volt hajlandó átmenni.
W: És akkor?
Pincér: Elküdtem a nénikéjébe.
W: Bátor ember! És mit szólt hozzá?
Pincér: Egy szót sem. Felpofozott. (Az arcát símogatja) De azt mondta, hogy ide többé be nem teszi a lábát.
W: Na, akkor lőttek a legjobb befektetésemnek. Hát kellett ez nekem?
E: Inkább kellett volna a hentes? Vagy az ékszerész?
W: Jó, jó, akkor inkább vesszenek az a részvények! (A pincérhez) Azért legközelebb próbálja jobban megválogatni, hogy kit zavar el!
Pincér: Ahhoz talán tudnom kellene, hogy kit akarnak elkerülni.
W: (A céduláját mutatja) Tudja, az a helyzet, hogy engem megfenyegettek.
E: (A saját cédulájával) Meg engem is.
Pincér: Ezekkel a cédulákkal?
E és W: (Együtt) Igen.
Pincér: De hát ezeket én írtam!
E és W: (Döbbenten) Maga?
Pincér: Mondom, hogy én.
W: És miért tette ezt velünk?
Pincér: Mert a múlt csütörtökön, amikor az a nagy kártyanyereségük volt, százpengőssel fizettek, és én nem tudtam visszaadni. Ezt az adósságot akartam ma rendezni. De úgy látom, valami bajt csináltam. Most nagyon haragszanak rám?
E: (Lassan visszatér a döbbenetből) Hogy haragszunk-e? Á, dehogyis! Annyira nem haragszunk, hogy szombaton, amikor megkapja a fizetését, meghívjuk egy kártyapartira. (Weisbergerhez) Jó lesz?
W: (Egyetértően bólint. Egy pakli kártyát vesz elő a zsebéből, és látványosan keverni kezdi) Első piros oszt!
(Függöny)
Eisberger: (Óvatosan lép be a kávéházba. Félve néz körül)
Pincér: (Messziről, derűsen, hangosan üdvözli) Jónapot Eisberger úr!
E: (Összerezzen, és csitításra emeli ujját. Szinte suttogva kezdi, aztán hogy körülnézve nem lát senkit, felbátorodik) Jónapot! Mondja, fiam, nem keresett senki? Weisberger úr már volt bent?
Pincér: Nem, senki. Weisberger urat sem láttam.
E: Szerencsés ember... Figyeljen ide! Ha Weisberger úr jönne, próbálja távol tartani. Mindegy, hogy mivel, próbálja meg.
Pincér: Nem lesz könnyű.
E: Biztosan nem. Legalább másfél mázsa. Csont nélkül.
Pincér: Csak bíztasson... Mindegy, majd megpróbálom.
E: Jól van. Én most kimegyek a mosdóba, maga őrködjék. (Kimegy)
Weisberger: (Ellentmondást nem tűrően lép be. Határozott, sőt pláne) Jónapot, fiam. Látom, egyedül van.
Pincér: Igen, ez egy ilyen magányos hely. Maga is jobban tenné, ha ma nem ide jönne.
W: Meg van maga őrülve? Hát hová mennék?
Pincér: Ott van szemben a Szerecseny Király. Az például egy vidám hely. Egyszer kipróbálhatná.
W: Megáll az eszem. Harminc éve járok ebbe a kávéházba, és most a pincér a konkurrenciához akar küldeni. Hanem ez nem is rossz ötlet: ha Eisberger úr jön, próbálja meg őt átküldeni a Szerecsenybe. Amilyen hülye, még bele is megy.
Pincér: (Közben Eisberger Weisberger háta mögött visszajön az asztalhoz. A pincér próbálja "feltűnés nélkül" csitítani Weisbergert, de sikertelenül. Az utolsó mondatnál Eisberger már félreérthetetlenül jelzi, hogy hallotta. A pincér próbálja menteni a menthetetlent) Igen, az a hülye Kreisberger az belemegy. Az mindenbe belemegy. Az, ha megígéri, akkor belemegy.
W: (Indulatosan) Miféle Kreisberger? Azt a hülye Eisbergert küldje át a Szerecsenybe. Vagy bárhová, csak ide ne jöjjön ma.
E: (Leül a helyére. A pincér lemondóan legyint, és visszavonul. Weisberger egy pillanatra megdöbben, aztán az újság mögé rejtőzik. Kis csend) Szóval maga is megkapta.
W: (Leteszi az újságot) Meg. Most mondja, micsoda pitiáner egy alak.
E: Az. Egy pár rongyos pengőért. Mintha számítana az neki.
W: Pedig a bőre alatt is pénz van.
E: Meg a szőre alatt is. (Röhög) Hiszen szűcs! (Tovább röhög)
W: Randa öröme van magának!
E: Na, a magáé se volt különb, amikor vitte az adu ásszal a királyát.
W: A második adu ásszal!! (Együtt röhögnek)
E: És az a hülye ezt se vette észre.
W: Akkora hülye, hogy őt még a pincér is át tudta volna küldeni a Szerecsenybe.
E: Még ez a mafla pincér is.
W: Várjon csak! Hát ez az! Miért menjünk el mi a saját kávéházunkból? Pincér!
Pincér: Parancsol, Weisberger úr?
W: Ha idejönne az a szűcs, tudja, akivel a múltkor kártyáztunk, őt küldje át a Szerecsenybe.
Pincér: És ha ő sem akarna átmenni?
W: Akkor találjon ki valami mást! Hogy sürgönyileg elhívták a nénikéjéhez, vagy hogy egy csomagot küldtek neki a postára, amit sürgősen át kell vennie, vagy akármit.
Pincér: Értem. Szóval a nénikéjét sürgönyileg a postára küldték, és át kell vennie.
W: Azt hiszem, maguk nagyon jól meg fogják érteni egymást...
E: (Egy cédulát vesz ki a zsebéből, és gondterhelten szemlélgeti) Itt az áll, hogy csütörtökön. Magának nem azt küldte?
W: (Ő is elővesz egy hasonló cédulát, a szemüvegét is ráélesíti) Csütörtökön. És miért baj az?
E: Mert a szűcs, az szerdán volt.
W: És ki volt csütörtökön?
E: Lássuk csak, lássuk csak! Hm. Talán a hentes.
W: Ojvé!
E: És ez még egy enyhe kifejezés!
W: Azért azt a hentest sem lehet összetéveszteni az Einsteinnel.
E: Attól függ, honnan nézzük. (Röhög)
W: Na, igen. De a kilencedik zölddel neki is kihajtotta az ultiját.
E: Mordkontrával!
W: Pincér!
Pincér: Ha jól hallgatóztam, akkor a hentes úr is választhat a Szerecseny vagy a nénikéje között.
W: Pontosan!
E: (A torkát köszörüli) Nem lehet, hogy csütörtökön mégsem a hentes volt, hanem az ékszerész?
W: Nézze, ne aprózzuk! (A pincérhez) Bárki keres minket, Szerecseny vagy nénike. Maga ügyes fiú, biztosan ki fog tudni eszelni valamit.
Pincér: (Büszkén) Igen, biztosan, a múltkor a főnök úr is mondta, hogy teljesen eszelős vagyok. (Kimegy)
W: Eszelős... Mit bánom én, csak nekünk hagyjanak végre békét.
E: Na, ez akkor rendben lenne. Akkor akárki is ez az erőszakos fráter, hiába fenyegetőzik.
W: (Olvassa a céduláról) Hogy aszongya: "Nem felejtem el a múlt csütörtököt."
E: (A saját cédulájáról olvas) "Ha ma mind a ketten a kávéházban lesznek,..."
E és W: (Kórusban olvassák) "...ígérem, nem maradok adósuk."
W: (Dohog) Micsoda krakéler egy figura!
Pincér: (Ragyogó arccal bejön) A csemegés Weisz kereste az Eisberger urat, de én elküldtem.
E: A csemegés Weisz? Azzal soha nem is kártyáztam.
Pincér: Azt nem tudom. Mondtam neki, hogy menjen a Szerecseny Királyhoz. Kicsit meg volt lepve, mert mondta, hogy onnan jön, Afrikából, de ha Hacsek úr mondja, akkor visszaviszi az árut. (Visszamegy őrködni)
E: Úristen, ez az a nagy tétel kávé, amit a múltkor rendeltem. Mibe lesz ez nekem!
W: Azért annál még mindig jobb, mintha a hentes lett volna, és megtalál minket.
E: Rágondolni is rossz.
Pincér: (Most kevésbé lelkes, de büszke) A tőzsdés Schwarcz kereste a Weisberger urat, őt is elküldtem, bár nem volt könnyű.
W: Hát ezt nem csodálom. Nem az a tipus.
Pincér: A Szerecsenybe nem is volt hajlandó átmenni.
W: És akkor?
Pincér: Elküdtem a nénikéjébe.
W: Bátor ember! És mit szólt hozzá?
Pincér: Egy szót sem. Felpofozott. (Az arcát símogatja) De azt mondta, hogy ide többé be nem teszi a lábát.
W: Na, akkor lőttek a legjobb befektetésemnek. Hát kellett ez nekem?
E: Inkább kellett volna a hentes? Vagy az ékszerész?
W: Jó, jó, akkor inkább vesszenek az a részvények! (A pincérhez) Azért legközelebb próbálja jobban megválogatni, hogy kit zavar el!
Pincér: Ahhoz talán tudnom kellene, hogy kit akarnak elkerülni.
W: (A céduláját mutatja) Tudja, az a helyzet, hogy engem megfenyegettek.
E: (A saját cédulájával) Meg engem is.
Pincér: Ezekkel a cédulákkal?
E és W: (Együtt) Igen.
Pincér: De hát ezeket én írtam!
E és W: (Döbbenten) Maga?
Pincér: Mondom, hogy én.
W: És miért tette ezt velünk?
Pincér: Mert a múlt csütörtökön, amikor az a nagy kártyanyereségük volt, százpengőssel fizettek, és én nem tudtam visszaadni. Ezt az adósságot akartam ma rendezni. De úgy látom, valami bajt csináltam. Most nagyon haragszanak rám?
E: (Lassan visszatér a döbbenetből) Hogy haragszunk-e? Á, dehogyis! Annyira nem haragszunk, hogy szombaton, amikor megkapja a fizetését, meghívjuk egy kártyapartira. (Weisbergerhez) Jó lesz?
W: (Egyetértően bólint. Egy pakli kártyát vesz elő a zsebéből, és látványosan keverni kezdi) Első piros oszt!
(Függöny)