Gerincbántalmak
Eisberger: (Belép) Jónapot Weiszikém! Mi van magával? Olyan fájdalmas arccal ül itt, hogy öröm magára nézni!
Weisberger: Ne is kérdezze! Gerincbántalmaim vannak.
E: Nem is gondoltam, hogy magának egyáltalán van gerince. Nem hogy bántalmai!
W: Viccelődjön csak! Tudja, hogy sok rosszat kívánok magának, de ezt még magának se.
E: Nem fogja elhinni, de pontosan tudom, hogy mit érez.
W: Csak nem volt már magának is?
E: Isten mentsen!
W: Hát akkor honnan tudja?
E: Az anyósomtól.
W: És ő persze mindent részletesen elpanaszolt magának.
E: Először vonakodott, de én rábeszéltem.
W: Rábeszélte? Ugyan miért?
E: Olyan jó volt hallgatni. Nem győztem vele betelni!
W: Eiszi, hogy maga micsoda egy gonosz fráter! De én juszt se fogok magának örömöt okozni. Inkább összeszorítom a fogam és csendben szenvedek. (Összeszorítja a fogát és csendben szenved)
E: (Vigyorog) Azt szeretem a legjobban.
W: Sokáig már nem fog vigyorogni! Tegnap elmentem a legjobb specialistához, és azt ígérte, hogy a jövő héten már táncolni is mehetek.
E: Na, szeretnék ott légy lenni a falon! És mit fog táncolni? Biztosan rumbát.
W: Igenis, lehet, hogy rumbát. De miből gondolja?
E: Mert ahogy elnézem magát, egy rumbatökre jobban hasonlít, mint egy valcerkirálynőre...
W: Csak ne gúnyolódjon, a legutóbb a salsát gyakoroltuk, és a tánctanár külön megdicsért.
E: Mit gyakoroltak?
W: Salsát. Maga nem tudja, hogy mi az?
E: Hát eddig azt hittem, hogy tudom. Egy csípős mártás. De mit lehet azon gyakorolni? Talán azt, hogy összeszorítja a fogát és csendben szenved?
W: Ugyan már! A salsa egy latin-amerikai tánc neve is. Olyan, mint a mambó, csak gyorsabb.
E: Igen, nekem is volt, emlékszem, hogy milyen lassú volt.
W: Mije volt magának?
E: Hát Mambóm. Mambó magnó. Mindig nyávogott, amilyen lassú volt. A Salsa biztosan nem nyávog.
W: Nem, az nem. (Dühöng) Nyávogjon magának az udvar összes macskája!
E: Ne mérgelődjön Weiszikém, mert aztán a gerincspecialista mellé még egy idegspecialistát is kereshet.
W: Ne jöjjön már maga is ezzel!
E: Ha tudnám, hogy mivel ne jöjjek, akkor biz'isten azzal jönnék, de sajnos most nem tudom, mire gondol.
W: Mire? Hát az idegspecialistára. Mindenki ezzel jön nekem. Hát nem vagyok én bolond!
E: Ne mondja! És ezt miből gondolja?
W: Például, hogy pontosan tudom, hogy maga milyen egy kellemetlen és rosszindulatú pasas. De azt nem értem, hogy még a legkedvesebb barátaim is azt tanácsolják, hogy a gerincbántalmaimra a gerincspecialistán kívül ideggyógyász, pszichiáter és gyógytornász szakértőket is keressek fel. Egy ideg- és elmebeteg nyomorékot akarnak csinálni belőlem. (Nagyon sajnálja magát)
E: Hát nagyon már nem kell magukat strapacírozni... De mindent el lehet viselni. Az elemiben engem is beirattak gyógytornára, politechnikára, hittanra és úttörővezetőnek. Esküszöm, még a gyógytorna volt a legkibírhatóbb.
W: Talán egy pszichiáterrel többre mentek volna a szülei... Ráadásul nekem nem is közönséges gyógytorna kell, hanem McKenzie.
E: Olyan mártást nem ismerek.
W: (Dühöng) Mindjárt arra a jampec képére kenem az összes mártást, hogy megismerje!
E: Tudom, az se mártás, hanem egy tánc, csak lassabb.
W: (Beletörődve) Az. Olyan lassú, hogy mozogni nem is kell, csak nyújtani a csigolyákat.
E: Ha ilyen jól tudja, akkor miért haragszik a barátaira, hogy ők is ezt tanácsolják. Ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán vannak barátai.
W: Mert nem értik meg, hogy azért mentem el a legjobb specialistához, hogy meggyógyítson. És ő meg is ígérte.
E: Hát, ahogy magától hallottam, csak azt ígérte, hogy a jövő héten elmehet táncolni.
W: Na, és az nem elég magának?
E: Nekem? Még sok is! De ő lehet, hogy azt gondolta, hogy a jövő héten egy kis fájdalomcsillapítóval elmegy táncolni, két hét múlva meg majd kifizetheti neki a nyugdíjmegtakarításait, hogy egyáltalán járni tudjon.
W: Nem is figyelek a vészmadárkodására. Amúgy sem hiszem egy szavát sem. Honnan szedte ezt a sok professzori bölcsességet?
E: Még hallgató koromból.
W: Miért? Miféle hallgató volt maga?
E: Mondtam, hogy az anyósomat hallgattam.
W: Hülye! És az anyósa ezektől a bölcsességektől gyógyult meg?
E: Nem, mert neki pont azt tanácsoltam mindig, amit most maga szeretne hallani.
W: Akkor most azt mondja meg, hogy mitől gyógyult meg?
E: Spárgától.
W: Ne mondja! És milyen formában? Levesnek? Vagy csőben sütve?
E: Kifeszítve.
W: Hogyan? Ilyenről még nem hallottam.
E: A kis gézengúz unokája kifeszített egy spárgát keresztbe a lépcsőn. Belebotlott, és két emeletet gurult.
W: És?
E: Olyan szerencséje volt, hogy mire a törései rendbejöttek, a gerincéből teljesen kiállt a fájdalom.
W: Hallatlan!
E: Nekem mondja? Hiába strapáltam magam hetekig. Csak az vígasztal, hogy legalább addig jól szórakoztam.
W: Nekem is valami ilyen szerencsés véletlen kellene!
E: Nézze, van nálam egy spulni spárga, ha felmegy a lépcsőn, én még a kezdősebességet is megadom.
W: Mars ki!
(Függöny)
Eisberger: (Belép) Jónapot Weiszikém! Mi van magával? Olyan fájdalmas arccal ül itt, hogy öröm magára nézni!
Weisberger: Ne is kérdezze! Gerincbántalmaim vannak.
E: Nem is gondoltam, hogy magának egyáltalán van gerince. Nem hogy bántalmai!
W: Viccelődjön csak! Tudja, hogy sok rosszat kívánok magának, de ezt még magának se.
E: Nem fogja elhinni, de pontosan tudom, hogy mit érez.
W: Csak nem volt már magának is?
E: Isten mentsen!
W: Hát akkor honnan tudja?
E: Az anyósomtól.
W: És ő persze mindent részletesen elpanaszolt magának.
E: Először vonakodott, de én rábeszéltem.
W: Rábeszélte? Ugyan miért?
E: Olyan jó volt hallgatni. Nem győztem vele betelni!
W: Eiszi, hogy maga micsoda egy gonosz fráter! De én juszt se fogok magának örömöt okozni. Inkább összeszorítom a fogam és csendben szenvedek. (Összeszorítja a fogát és csendben szenved)
E: (Vigyorog) Azt szeretem a legjobban.
W: Sokáig már nem fog vigyorogni! Tegnap elmentem a legjobb specialistához, és azt ígérte, hogy a jövő héten már táncolni is mehetek.
E: Na, szeretnék ott légy lenni a falon! És mit fog táncolni? Biztosan rumbát.
W: Igenis, lehet, hogy rumbát. De miből gondolja?
E: Mert ahogy elnézem magát, egy rumbatökre jobban hasonlít, mint egy valcerkirálynőre...
W: Csak ne gúnyolódjon, a legutóbb a salsát gyakoroltuk, és a tánctanár külön megdicsért.
E: Mit gyakoroltak?
W: Salsát. Maga nem tudja, hogy mi az?
E: Hát eddig azt hittem, hogy tudom. Egy csípős mártás. De mit lehet azon gyakorolni? Talán azt, hogy összeszorítja a fogát és csendben szenved?
W: Ugyan már! A salsa egy latin-amerikai tánc neve is. Olyan, mint a mambó, csak gyorsabb.
E: Igen, nekem is volt, emlékszem, hogy milyen lassú volt.
W: Mije volt magának?
E: Hát Mambóm. Mambó magnó. Mindig nyávogott, amilyen lassú volt. A Salsa biztosan nem nyávog.
W: Nem, az nem. (Dühöng) Nyávogjon magának az udvar összes macskája!
E: Ne mérgelődjön Weiszikém, mert aztán a gerincspecialista mellé még egy idegspecialistát is kereshet.
W: Ne jöjjön már maga is ezzel!
E: Ha tudnám, hogy mivel ne jöjjek, akkor biz'isten azzal jönnék, de sajnos most nem tudom, mire gondol.
W: Mire? Hát az idegspecialistára. Mindenki ezzel jön nekem. Hát nem vagyok én bolond!
E: Ne mondja! És ezt miből gondolja?
W: Például, hogy pontosan tudom, hogy maga milyen egy kellemetlen és rosszindulatú pasas. De azt nem értem, hogy még a legkedvesebb barátaim is azt tanácsolják, hogy a gerincbántalmaimra a gerincspecialistán kívül ideggyógyász, pszichiáter és gyógytornász szakértőket is keressek fel. Egy ideg- és elmebeteg nyomorékot akarnak csinálni belőlem. (Nagyon sajnálja magát)
E: Hát nagyon már nem kell magukat strapacírozni... De mindent el lehet viselni. Az elemiben engem is beirattak gyógytornára, politechnikára, hittanra és úttörővezetőnek. Esküszöm, még a gyógytorna volt a legkibírhatóbb.
W: Talán egy pszichiáterrel többre mentek volna a szülei... Ráadásul nekem nem is közönséges gyógytorna kell, hanem McKenzie.
E: Olyan mártást nem ismerek.
W: (Dühöng) Mindjárt arra a jampec képére kenem az összes mártást, hogy megismerje!
E: Tudom, az se mártás, hanem egy tánc, csak lassabb.
W: (Beletörődve) Az. Olyan lassú, hogy mozogni nem is kell, csak nyújtani a csigolyákat.
E: Ha ilyen jól tudja, akkor miért haragszik a barátaira, hogy ők is ezt tanácsolják. Ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán vannak barátai.
W: Mert nem értik meg, hogy azért mentem el a legjobb specialistához, hogy meggyógyítson. És ő meg is ígérte.
E: Hát, ahogy magától hallottam, csak azt ígérte, hogy a jövő héten elmehet táncolni.
W: Na, és az nem elég magának?
E: Nekem? Még sok is! De ő lehet, hogy azt gondolta, hogy a jövő héten egy kis fájdalomcsillapítóval elmegy táncolni, két hét múlva meg majd kifizetheti neki a nyugdíjmegtakarításait, hogy egyáltalán járni tudjon.
W: Nem is figyelek a vészmadárkodására. Amúgy sem hiszem egy szavát sem. Honnan szedte ezt a sok professzori bölcsességet?
E: Még hallgató koromból.
W: Miért? Miféle hallgató volt maga?
E: Mondtam, hogy az anyósomat hallgattam.
W: Hülye! És az anyósa ezektől a bölcsességektől gyógyult meg?
E: Nem, mert neki pont azt tanácsoltam mindig, amit most maga szeretne hallani.
W: Akkor most azt mondja meg, hogy mitől gyógyult meg?
E: Spárgától.
W: Ne mondja! És milyen formában? Levesnek? Vagy csőben sütve?
E: Kifeszítve.
W: Hogyan? Ilyenről még nem hallottam.
E: A kis gézengúz unokája kifeszített egy spárgát keresztbe a lépcsőn. Belebotlott, és két emeletet gurult.
W: És?
E: Olyan szerencséje volt, hogy mire a törései rendbejöttek, a gerincéből teljesen kiállt a fájdalom.
W: Hallatlan!
E: Nekem mondja? Hiába strapáltam magam hetekig. Csak az vígasztal, hogy legalább addig jól szórakoztam.
W: Nekem is valami ilyen szerencsés véletlen kellene!
E: Nézze, van nálam egy spulni spárga, ha felmegy a lépcsőn, én még a kezdősebességet is megadom.
W: Mars ki!
(Függöny)