Romok, lakások, éttermek, galériák
Eisberger: (Belép. Gyanakodva néz körül.) 'Stét!
Weisberger: Na mi van, Eiszikém? Úgy jön, mintha még sose járt volna itt.
E: Csak nem tudtam, hogy még egyáltalán nyitva vannak-e.
W: Mit beszél? Hát péntek este miért ne lenne nyitva egy kávéház?
E: Mert olvastam, hogy a Kazinczy utcában be akarják záratni a romkocsmákat.
W: Na und? Ez nem a Kazinczy utca, hanem a Rumbach Sebestyén, és ez nem romkocsma, hanem kávéház!
E: Csak ne olyan hevesen! A Kazinczy utca innét két sarok, aki nem ösmerős itt, az könnyen összetévesztheti. Itt meg, ahogy körülnézek, többen kocsmáznak, mint amennyien kávéznak, és a hely inkább romnak látszik, mint háznak.
W: (Türelmetlenebbül) Mi ez a sok halajmesz már megint? Látott maga már egyáltalán romkocsmát?
E: Ha annyi millióm lenne, ahány romot és ahány kocsmát láttam én csak itt a Dohány utca környékén, hát biz'isten nem itt beszélgetnék most magával. Amúgy meg nem is baj, ha bezárják őket, mielőtt még a fejére omlanak valakinek, mint az ostrom után az Artúr bácsikám fejére az a bálkón. Emlékszik maga az Artúr bácsikámra?
W: (Dühöng) A fészkes fenét sem érdekli a maga Artúr bácsikája! A romkocsmákat meg hagyja csak békében. Azok most már olyan hungarikumok, amire az egész világ felfigyelt.
E: Na bumm! Majd megisszák azt a hungarikumot egy rendesen megépített kocsmában. Nem a romok között, ahol folyton a bálkónokat kell figyelni. Miután az Artúr bácsikámmal történt az a kis malőr, én évekig csak úgy mertem kimenni az utcára, hogy két sálat gyömöszöltem a sapkám alá. Érti, hogy ha az a bálkón esetleg a fejemre esne...
W: (Félre) Hogy omlott volna a fejedre a Dohány utca összes bálkónja... (Eisbergerhez) Na jól van, Eiszikém, szakadjunk el a romkocsmáktól, vannak azoknál sokkal finomabb helyek is. Engem pédául nemrég egy barátom meghívott egy gourmet vacsorára egy lakásétterembe. Természetesen a feleségemmel együtt. Hallott már ilyenről?
E: Hogy magát a feleségével együtt hívják meg? Hát biztosan még nem ismerték a nagyságos asszonyt!
W: (Felcsattan) Nem erről beszélek! Lakáséttermekről hallott-e már?
E: (A szemüvegét törölgeti és próbálgatja) Azt hiszem rosszul hallottam. Mintha lakáséttermet mondott volna.
W: Pontosan azt mondtam. Szóval még nem hallott róla?
E: (Tanácstalanul) Hát...
W: Mit csodálkozom? Ilyen helyekre csak jobb embereket hívnak meg. Bizonyos körökben az a divat, hogy a házigazda estleg profi szakácsok segítségével a lakásában sokfogásos ínyenc vacsorát ad, amire előre be lehet jelentkezni. Néha 30-40 ember is összejön egy ilyen vacsorán.
E: Jól mehet annak a házigazdának, ha ezt megengedheti magának. Pláne profi szakáccsal. Nekünk csak egy mindenes szakácsnőnk volt, de egész héten koplaltunk, ha a hét végén 8-10 fős vacsorát kellett adnunk. Tudja, jöttek az Artúr bácsiék, meg az egész mispóche.
W: Na várjon, azért ez nem úgy van, itt a vendégek kifizetik a vacsora költségeit. Azért étterem.
E: Hogy a vendégeknek fizetni kell a vacsoráért?
W: Hát nem is ingyen van.
E: Ja, akkor persze már hallottam ilyenről.
W: Tényleg?
E: Igen, csak akkor nem lakásétteremnek hívták.
W: Hanem?
E: Egy sóher, smucig házigazdának. A háziasszony meg biztosan ül a klozett előtt, és beszedi az aprópénzt. Micsoda népek vannak!
W: Na jó, jó, valami igaza néha magának is lehet. Magam is elgondolkoztam, mit szól ehhez az adóhivatal meg a közegészségügy.
E: Az adóhivatal csak ne szóljon semmit. Végül még velem gyűlik meg a baja.
W: Magával? De hát magának már nincs is semmi dolga vele.
E: Nekem nincs, de hallom, hogy most ki akarják vetni a Katát. Nem tudom, hogy gondolják, de az én Katámon nincs semmi kivetni való. Kicsit kikapós a lelkem, de ha nem az lenne, én se örülhetnék neki, nem igaz?
W: (Lemondóan) Jó magának, hogy ez a legnagyobb gondja az adóhivatallal. De ha már a lakáséttermek szóba kerültek, elmesélem azt is, hogy a vejemnek meg most volt egy kiállítása a Falk Miksa utcában egy lakásgalériában.
E: (A szemüvegéhez nyúl.)
W: Ne törölgesse! Tudom, hogy ilyenről se hallott még.
E: Hülyének azért ne nézzen! Csak leköpte a szemüvegemet, azért kell letörölnöm. (Dohog) Pfalk Miksa, persze... Galériás lakást meg többet láttam, mint maga. Elfelejtette, hány évig utaztam ingatlanban?
W: (Srófolódik felfele) Nem galériás lakás, hanem lakásgaléria! Érti?
E: Egyre kevésbé. Hogy lehet az egész lakás fenn a galérián.
W: (Visszazuhan) Nem Eiszikém, ez nem olyan galéria, ami fenn van, hanem olyan, amiben kiállításokat tartanak. Csak nem egy múzeumban vagy kiállítóteremben, hanem egy lakásban. Ez például egy Falk Miksa utcai lakásban volt.
E: Na és persze a vendégek itt is belépődíjat fizetnek a házigazdának. Legalább van nyugdíjas kedvezmény?
W: Nincs kedvezmény, mert nincs belépődíj. Itt a festőnek kell fizetni, hogy igénybe vehesse a lakást.
E: Ne mondja! Ha én ezt előbb tudom!
W: Akkor mi lett volna?
E: Hát én is bemondtam volna a lakásgalériát!
W: Bemondta volna? Kinek?
E: A festőnek.
W: Milyen festőnek?
E: Egy pár hete hívnunk kellett egy festőt, mert a macskánk már teljesen lekaparta a falat. Amúgy kedves állat, de erről a falkaparásról nem bír leszokni. Persze ha annyit kellene a feleségemmel lennem, mint neki, lehet, hogy én is ezt tenném... Szóval nem hiszi el, hogy ezért a kis lakásért mennyit kért az a festő. Ha tudom ezt a lakásgaléria trükköt, akkor még ő fizethetett volna nekem. Maga tehet róla, miért nem mesélte korábban!
W: Na ne szórakozzon, Eiszi, a vejem nem szobafestő, hanem festőművész, és ott a kiállításon el tudott adni a képeiből. Abból tellett neki a galériást kifizetni.
E: Na hát mi is pont így jártunk.
W: Pont hogy?
E: Hogy el kellett adnunk a képeinkből, hogy a festőt ki tudjuk fizetni. És a galériát még ki se festette.
W: (Félre) Hogy lökné le a macska a galériájáról... (Eisbergerhez) Azért nem értem Eiszikém, hogyan panaszkodhat az anyagiakra. Volt idő, amikor nagyon is jól ment az ingatlan biznisz, akkor gondoskodhatott az idősebb napjairól is. Befektetések, miegymás.
E: (Elmélázik) Igen, a befektetések... Hát azok sokba kerültek. És idősebb napjaimban egyre többe.
W: (Türelmetlenül) Tudja, hogy nem erről beszélek! Magának biztosan volt érzéke, hogy mibe mentse a pénzét. Csak nem azt akarja mondani, hogy ingatlanokba fagyott a vagyona?
E: Szó sincs róla, az ingatlanokról hamar lemondtam.
W: Ilyen remek szimattal megérezte az ingatlanpiac összeomlását?
E: Azt nem mondanám. Csakhogy amíg ingatlanosnak elég jó voltam, ügyfélnek pocsék. Állandóan olyan lakásokat sóztam magamra, amivel aztán semmit nem tudtam kezdeni. Ennek nem volt semmi értelme.
W: És akkor mire váltott?
E: Festményekre. Mondom, hogy most is azokból adogatunk el, ha pénzre van szükségünk.
W: Nahát! Nem is gondoltam, hogy magának van érzéke a művészetekhez.
E: És most azt gondolja? Hát akkor nagyon téved.
W: Akkor honnan tudta, hogy mit kell vennie.
E: Vannak orvos ismerőseim.
W: Aha! És az orvosok között sok a műértő!
E: Na, az engem egyáltalán nem érdekelt.
W: Hát akkor?
E: Meg tudták mondani, ha egy festő nem volt túl jó bőrben. Én gyorsan vásároltam a képeiből, és amikor bemondták az unalmast, jól felment a képek ára. Jut is eszembe, a kedves veje jól érzi magát mostanában?
W: Mars ki!
(Függöny)
Eisberger: (Belép. Gyanakodva néz körül.) 'Stét!
Weisberger: Na mi van, Eiszikém? Úgy jön, mintha még sose járt volna itt.
E: Csak nem tudtam, hogy még egyáltalán nyitva vannak-e.
W: Mit beszél? Hát péntek este miért ne lenne nyitva egy kávéház?
E: Mert olvastam, hogy a Kazinczy utcában be akarják záratni a romkocsmákat.
W: Na und? Ez nem a Kazinczy utca, hanem a Rumbach Sebestyén, és ez nem romkocsma, hanem kávéház!
E: Csak ne olyan hevesen! A Kazinczy utca innét két sarok, aki nem ösmerős itt, az könnyen összetévesztheti. Itt meg, ahogy körülnézek, többen kocsmáznak, mint amennyien kávéznak, és a hely inkább romnak látszik, mint háznak.
W: (Türelmetlenebbül) Mi ez a sok halajmesz már megint? Látott maga már egyáltalán romkocsmát?
E: Ha annyi millióm lenne, ahány romot és ahány kocsmát láttam én csak itt a Dohány utca környékén, hát biz'isten nem itt beszélgetnék most magával. Amúgy meg nem is baj, ha bezárják őket, mielőtt még a fejére omlanak valakinek, mint az ostrom után az Artúr bácsikám fejére az a bálkón. Emlékszik maga az Artúr bácsikámra?
W: (Dühöng) A fészkes fenét sem érdekli a maga Artúr bácsikája! A romkocsmákat meg hagyja csak békében. Azok most már olyan hungarikumok, amire az egész világ felfigyelt.
E: Na bumm! Majd megisszák azt a hungarikumot egy rendesen megépített kocsmában. Nem a romok között, ahol folyton a bálkónokat kell figyelni. Miután az Artúr bácsikámmal történt az a kis malőr, én évekig csak úgy mertem kimenni az utcára, hogy két sálat gyömöszöltem a sapkám alá. Érti, hogy ha az a bálkón esetleg a fejemre esne...
W: (Félre) Hogy omlott volna a fejedre a Dohány utca összes bálkónja... (Eisbergerhez) Na jól van, Eiszikém, szakadjunk el a romkocsmáktól, vannak azoknál sokkal finomabb helyek is. Engem pédául nemrég egy barátom meghívott egy gourmet vacsorára egy lakásétterembe. Természetesen a feleségemmel együtt. Hallott már ilyenről?
E: Hogy magát a feleségével együtt hívják meg? Hát biztosan még nem ismerték a nagyságos asszonyt!
W: (Felcsattan) Nem erről beszélek! Lakáséttermekről hallott-e már?
E: (A szemüvegét törölgeti és próbálgatja) Azt hiszem rosszul hallottam. Mintha lakáséttermet mondott volna.
W: Pontosan azt mondtam. Szóval még nem hallott róla?
E: (Tanácstalanul) Hát...
W: Mit csodálkozom? Ilyen helyekre csak jobb embereket hívnak meg. Bizonyos körökben az a divat, hogy a házigazda estleg profi szakácsok segítségével a lakásában sokfogásos ínyenc vacsorát ad, amire előre be lehet jelentkezni. Néha 30-40 ember is összejön egy ilyen vacsorán.
E: Jól mehet annak a házigazdának, ha ezt megengedheti magának. Pláne profi szakáccsal. Nekünk csak egy mindenes szakácsnőnk volt, de egész héten koplaltunk, ha a hét végén 8-10 fős vacsorát kellett adnunk. Tudja, jöttek az Artúr bácsiék, meg az egész mispóche.
W: Na várjon, azért ez nem úgy van, itt a vendégek kifizetik a vacsora költségeit. Azért étterem.
E: Hogy a vendégeknek fizetni kell a vacsoráért?
W: Hát nem is ingyen van.
E: Ja, akkor persze már hallottam ilyenről.
W: Tényleg?
E: Igen, csak akkor nem lakásétteremnek hívták.
W: Hanem?
E: Egy sóher, smucig házigazdának. A háziasszony meg biztosan ül a klozett előtt, és beszedi az aprópénzt. Micsoda népek vannak!
W: Na jó, jó, valami igaza néha magának is lehet. Magam is elgondolkoztam, mit szól ehhez az adóhivatal meg a közegészségügy.
E: Az adóhivatal csak ne szóljon semmit. Végül még velem gyűlik meg a baja.
W: Magával? De hát magának már nincs is semmi dolga vele.
E: Nekem nincs, de hallom, hogy most ki akarják vetni a Katát. Nem tudom, hogy gondolják, de az én Katámon nincs semmi kivetni való. Kicsit kikapós a lelkem, de ha nem az lenne, én se örülhetnék neki, nem igaz?
W: (Lemondóan) Jó magának, hogy ez a legnagyobb gondja az adóhivatallal. De ha már a lakáséttermek szóba kerültek, elmesélem azt is, hogy a vejemnek meg most volt egy kiállítása a Falk Miksa utcában egy lakásgalériában.
E: (A szemüvegéhez nyúl.)
W: Ne törölgesse! Tudom, hogy ilyenről se hallott még.
E: Hülyének azért ne nézzen! Csak leköpte a szemüvegemet, azért kell letörölnöm. (Dohog) Pfalk Miksa, persze... Galériás lakást meg többet láttam, mint maga. Elfelejtette, hány évig utaztam ingatlanban?
W: (Srófolódik felfele) Nem galériás lakás, hanem lakásgaléria! Érti?
E: Egyre kevésbé. Hogy lehet az egész lakás fenn a galérián.
W: (Visszazuhan) Nem Eiszikém, ez nem olyan galéria, ami fenn van, hanem olyan, amiben kiállításokat tartanak. Csak nem egy múzeumban vagy kiállítóteremben, hanem egy lakásban. Ez például egy Falk Miksa utcai lakásban volt.
E: Na és persze a vendégek itt is belépődíjat fizetnek a házigazdának. Legalább van nyugdíjas kedvezmény?
W: Nincs kedvezmény, mert nincs belépődíj. Itt a festőnek kell fizetni, hogy igénybe vehesse a lakást.
E: Ne mondja! Ha én ezt előbb tudom!
W: Akkor mi lett volna?
E: Hát én is bemondtam volna a lakásgalériát!
W: Bemondta volna? Kinek?
E: A festőnek.
W: Milyen festőnek?
E: Egy pár hete hívnunk kellett egy festőt, mert a macskánk már teljesen lekaparta a falat. Amúgy kedves állat, de erről a falkaparásról nem bír leszokni. Persze ha annyit kellene a feleségemmel lennem, mint neki, lehet, hogy én is ezt tenném... Szóval nem hiszi el, hogy ezért a kis lakásért mennyit kért az a festő. Ha tudom ezt a lakásgaléria trükköt, akkor még ő fizethetett volna nekem. Maga tehet róla, miért nem mesélte korábban!
W: Na ne szórakozzon, Eiszi, a vejem nem szobafestő, hanem festőművész, és ott a kiállításon el tudott adni a képeiből. Abból tellett neki a galériást kifizetni.
E: Na hát mi is pont így jártunk.
W: Pont hogy?
E: Hogy el kellett adnunk a képeinkből, hogy a festőt ki tudjuk fizetni. És a galériát még ki se festette.
W: (Félre) Hogy lökné le a macska a galériájáról... (Eisbergerhez) Azért nem értem Eiszikém, hogyan panaszkodhat az anyagiakra. Volt idő, amikor nagyon is jól ment az ingatlan biznisz, akkor gondoskodhatott az idősebb napjairól is. Befektetések, miegymás.
E: (Elmélázik) Igen, a befektetések... Hát azok sokba kerültek. És idősebb napjaimban egyre többe.
W: (Türelmetlenül) Tudja, hogy nem erről beszélek! Magának biztosan volt érzéke, hogy mibe mentse a pénzét. Csak nem azt akarja mondani, hogy ingatlanokba fagyott a vagyona?
E: Szó sincs róla, az ingatlanokról hamar lemondtam.
W: Ilyen remek szimattal megérezte az ingatlanpiac összeomlását?
E: Azt nem mondanám. Csakhogy amíg ingatlanosnak elég jó voltam, ügyfélnek pocsék. Állandóan olyan lakásokat sóztam magamra, amivel aztán semmit nem tudtam kezdeni. Ennek nem volt semmi értelme.
W: És akkor mire váltott?
E: Festményekre. Mondom, hogy most is azokból adogatunk el, ha pénzre van szükségünk.
W: Nahát! Nem is gondoltam, hogy magának van érzéke a művészetekhez.
E: És most azt gondolja? Hát akkor nagyon téved.
W: Akkor honnan tudta, hogy mit kell vennie.
E: Vannak orvos ismerőseim.
W: Aha! És az orvosok között sok a műértő!
E: Na, az engem egyáltalán nem érdekelt.
W: Hát akkor?
E: Meg tudták mondani, ha egy festő nem volt túl jó bőrben. Én gyorsan vásároltam a képeiből, és amikor bemondták az unalmast, jól felment a képek ára. Jut is eszembe, a kedves veje jól érzi magát mostanában?
W: Mars ki!
(Függöny)